Hát ismét szia Mindenkinek!
Már egy ideje nem foglaltam össze, mi is történt velünk, s nem is jelentkeztem, de sajnos nem olyan egyszerű itt netet szerezni. Mire például sikerült megbeszélni a portán, hogy kellene internet, kiderült, hogy valamiért az én gépemen nem működik, mert hogy európai és más a frekvencia… Na én ezt egyáltalán nem értem, de szerencsére annyi a jó fej ember a környéken, hogy ezt is megoldottuk. Vettünk végül mobilnetet, és most ezt használjuk, remélem elég lesz arra ami nekünk kell. Csak ez a kavargás nem jött valami jól, pár napja ugyanis fertőtlenítőben áztam, ma meg az eső nem akar elállni. Ami nem is lenne akkora baj, ha nem lenne minden feltúrva, és nem lenne sár mindenütt. Ja, és mivel meg is fáztam duplán jól jön… Na jó, próbálok nem nagyon panaszkodni, hanem mesélek inkább. Miután felköltöztünk a harmadikra, az első dolgunk az volt, hogy bevásároljunk mindenféle tisztítószerből, fürdőszoba-kellékekből stb., és kipucoljuk a szobát. Mostanra nagyjából otthonosak vagyunk, de még van dolgunk vele…
De akkor most visszatérek az utolsó napra Pekingben. Úgy kezdtük, hogy beálltunk azok sorába, akik szerettek volna egy rövid kis pillantást vetni Mao-ra. Hát sokan voltak… De jól haladtunk, és mi is megnézhettük az elvtársat. Nekem nagyon furcsa volt nézni, ahogy az emberek veszik a virágot, és szinte átszellemülten helyezték el azokat a szobra előtt hajlongva… Magából az emberből amúgy nem sok látszott, le volt takarva egy szép nagy vörös, sarlókalapácsos zászlóval, mi csak a fejét láthattuk, és nem is nagyon tudtam eldönteni, hogy az most egy szobor, vagy tényleg ő. Képet sajnos nem kaptok, mert nem lehetett fényképezni, de itt egy kép ami rólam készült, miután visszamentünk a hostelba… :D
A nap további részét a láma-templomban töltöttük, aztán megint csak nézelődtünk, azt hiszem itt is a képek beszélnek mesélnek majd. Csak annyi, hogy nekem nagy élmény volt ez a templom… Ahogy ott izzottak a füstölők, és az emberek imádkoztak Buddhához, hmmm volt benne valami nagyon misztikus! Ott, a nagyváros közepén egy csendes, elmélkedős hely, tetszett. Itt található egyébként egy hatalmas, összesen 26 méteres Buddha-szobor is, ami 18 méter a föld felett, 8 alatta. Nem volt semmi! És tényleg jó érzés belépni egy ilyen vallásos helyre. Igazából mindegy, hogy miben, kiben hisz az ember, itt érzi azt, hogy nincs teljesen egyedül. És az sem semmi, mi mindent képes kihozni az emberből a hite…
Másnap aztán eltöltöttük az utolsó reggelinket a kedvenc kis helyünkön, és indultunk is Ji’nanba. Jó volt szenvedni a sok csomaggal, de szerencsére mindig volt egy kedves kínai, aki segített cipelni őket a lépcsőn. Nem is volt semmi gond, könnyen eljutottunk a vasútállomásra. A vonatunk nagyon jó volt, kényelmes, gyors, a lábamnak több hely volt, mint a repülőn… Mivel csak ketten voltunk, a harmadik széken az útitársunk ücsörgött, akivel igencsak jól jártunk. Már az elején kérdezősködött, honnan jöttünk, stb… Aztán végig beszélgettünk vele, hol angolul, hol kínaiul, és mikor elővettem a kis olvasós könyvem, megmutatta, mi a jó történet, és segített olvasni. Hát kicsit fárasztó volt. Egy rövid kis oldal is sok-sok energiánkba került. Nem tudom mi lesz velünk ha elindul a suli… Mikor Ji’nanba értünk, nagyon aranyos volt, segített taxit fogni, sőt el is jött velünk egészen a kollégiumig, azt viszont nem engedte, hogy kifizessük neki. Mert hogy most ő van otthon, és ismerjük csak meg í kínai kultúrát! Ez nagyon jót tett a kis lelkünknek, mert ami itt várt minket, hát az kicsit sok volt! Káosz, szmog, szmog, szmog, és szmog megspékelve azzal, hogy mindenhol építenek valamit. Utat, emeletes házat, lehet egy új várost is. Talán holnap már meg sem ismerem a környéket. Mert valahogy itt minden gyorsan megy. A koliban aztán egyből Ivánba futottunk, nagyon jó volt egyből ismerős arcot látni! Azóta arról szólnak a napok, hogy ismerkedünk a várossal, keressük a jó éttermeket, rendezkedünk.
Igazából Jinanról nem tudok túl sokat mondani. Szmog, piszok, sok kínai… :D Engem annyira fogott meg a város, hogy még egy képet sem csináltam. Pedig a hatalmas 16 méteres Mao szobor a suli udvarán megérne egy-két kattintást. Lesz kép még ígérem… Tegnap megvolt a felmérőnk, kb egy mondatot olvastam, kicsit beszéltem, nem volt sok, végül a 4-es csoportba kerültem (a 7-ből). Ma megkaptuk a könyveket, és Kittivel nagyokat néztünk, hogy ez nem lesz egy könnyű menet. De örülök, hogy együtt vagyunk, a csoport 95 %-a ugyanis kóreai, akik nagyon jók, nehéz lesz tartani velük a lépést. Azt már most látom, hogy nem sokat fogok hét közben mozgolódni, már az is fárasztó, hogy egy ekkora városban (6,5 milliós) normális éttermet találjunk. Óráink reggel fél 9-től lesznek 11:40-ig, azt csak kibírjuk, aztán majd nagyban kell nyomni a Hanziket! :D Persze azért már bulizni is sikerült, nem volt semmi, a bár menedzsere nagyon örült, hogy mi, fehér emberek oda tévedtünk. Persze a fiúk már nagyban összehaverkodtak a fejesekkel, lehet még elnézünk oda máskor is…
Mára ennyi, nem érzem valami jól magam, pihenek kicsit.
Hatalmas puszi mindenkinek
