claireinwonderland

Sziasztok!

Rég adtam hírt magamról, és látom már ti is kezditek hiányolni a beszámolóimat. Most akkor nekiesek kicsit… Jó darabig azért sem ültem neki az írásnak, mert nem igazán történt semmi különös velem. Tényleg csak suliba jártunk, meg néha bulizgatni. Kitti ugyanis elment nyelvvizsgázni, elég sokat kellett készülnie, őt pedig semmiféleképpen nem akartuk kihagyni egy kirándulásból sem. Mióta pedig levizsgázott, nos azóta valahogy annyira összesűrűsödött minden, hogy azért nem volt sok kedvem/időm/energiám írogatni.

Az utóbbi két hétvégén elmentünk kirándulni, először Qufuba sikrerült végre eljutni. Ez Konfuciusz szülőhelye, szóval aki eljön ide egy évre, annak egyenesen kötelező megnézni a helyet. És egyébként meg is éri, nekem nagyon tetszett, csak iszonyatosan elfáradtam. Korán is kellett indulni, és hát itt már nagyban dúlnak a párás 30 fokos nyári napok, amit híresen nagyon nem viselek jól. De azért élveztem a napot, megnéztük a családi rezidenciát, a templomot és Konfuciusz sírját. Kicsit olyan érzésem volt, mint Pekingben a Tiltott városban, amit egyébként nagyon szeretek. Szóval ha valaki erre jár, feltétlenül menjen el Qufuba, csak vigyázzon, mert turistahely, minket is egyből át akart mindenki vágni, de ez már megszokott.

Most hosszú hétvégénk volt, és a csoportunk egy részével együtt elmentünk Qingdaoba!!!!!!!!!!!! Tengerparti város, volt NÉMET gyarmat, szóval képzelhetitek, mennyire oda voltam meg vissza. Kicsit Európa, sörutcával és tengerparttal… :D Velünk jött Helena is, az előző félévi osztályfőnök néni,  és most jöttem rá, mennyire jó kínaival utazni. Egyrészt a nyelvi nehézségeket könnyeben hidalja át az ember, másrészt jobb eséllyel találod meg az igazán jó éttermeket. Kínában utazgatva ugyanis mindig az a legnagyobb kihívás, hogy rátalálj egy tök ismeretlen helyen az IGAZI jó kínai éttermekre. Úgy látszik Helenának jó érzéke van hozzá, mert nagyon jókat ettünk, még én is, pedig én aztán válogatós vagyok, és már lassan kezdem is unni a kínai ételeket. Mikor odaértünk, felemás idő volt, nem strandolós, de azért szép, aztán szépen lassan úgy elromlott az idő, hogy majdnem szétfagytam. Közben persze itt Ji’nanban, a betonrengetegben 35 fok volt, mi meg a tengerparton dideregtünk. Azért így is szép volt.  Másnap aztán elmentünk a Laoshan-hegyre, ott is persze jó meleg volt, mert a hegymászáshoz az ugye kell… :D Na, de az is gyönyörű volt, szóval nem panaszkodom, csak jobb lett volna, ha Qingdaoba visszaérve nem köd és 10 fokkal hidegebb idő fogad. Azért így is jól esett egy kis sör, mert ugye itt azt kell inni. Mint már mondtam, itt a németek jelentek meg, és hát mi mást hagytak volna maguk után, mint sört sört és sört. :D Mi is gyakran isszuk a Qingdao – vagy Laoshan sört, ami egyébként olyan 2,5-3 % -os erősségű. Szóval azt még én is megiszom, elég jól edződök itt… :D Utolsó nap még megnéztünk pár fontos látványosságot, de a végén már annyira fáztunk, hogy nem akartunk mást, csak hazamenni a jó forró Ji’nanunkba… A társaság nagyon jó volt, volt velünk három kis aprólék is (így nevezem a kis kóreaiakat), akikre lehetett vigyázni, tényleg olyanok, mint az édes kis gyerekek, akiket ha meglátsz, előtörnek az anyai védelmező ösztöneid, eteted, itatod őket, vigyázol, hogy mindig meglegyenek. Édesek voltak nagyon.

Egyébként tényleg iszonyatosan meleg és párás az idő, szerencsére működik a légkondi, csak kicsit félek, mert valakinek megint kigyulladt az ágya a rossz elektromos vezetékek miatt. Igazán kibírhatnák még egy hónapig.

Rendületlenül járok jógára, de ilyen melegben más mozgásra képtelen vagyok, ez viszont nagyon kell a sok ülés mellett…

Hirtelen ennyi jutott eszembe, lassan amúgy is megyek haza, de erre inkább nem is gondolok.

Sok puszi nektek

Klári

 Sziasztok!

Először is a legfontosabb: Isten éltesse legdrágább anyukámat!!!! És persze minden anyukát ezen a szép május 1-jén…

Ma valahogy eljutottam oda, hogy elkezdtem feltölteni a kedvenc kambodzsai képeimet, és ha már így aktívkodtam, gondoltam röviden beszámolok az utóbbi időszakról. Jó ideje nem írtam, de ennek megvolt az oka is. Valahogy minden hétvégén történt valami, mindig kellett menni valahova, és hát mivel az utóbbi időben az alváson kívül tulajdonképpen nem is érdekel más, annak is kellett szentelni egy kis figyelmet. Igen, kitört rajtam a tavaszi fáradtság, bár tavasz az már nincs. Csak nagyon-nagyon meleg, ami ugye nekem a halálom, de ha túléltem azokat a bizonyos déli országokat, valahogy ezt is túl fogom…

Pár hete elvittek minket megint kirándulni a sulival, aminek az volt a lényege, hogy 3 órát ültünk a buszon, aztán leraktak egy nemzeti parkban valahol, hogy akkor 4 óra múlva találkozunk.  Mi meg mentünk,mentünk csak mentünk, nézegettük a szép tájat, de én személy szerint nem értettem, miért kellett ezért 3 órát zötyögnünk (még az út sincs normálisan kiépítve, pontosabban most készül, Kambodzsát megszégyenítő földes utakon mentünk, néztem is a német srácot, mit szól az „autópályához” :D ). Aztán mikor kb a hegymászás felénél járunk, közölte valaki, hogy itt tulajdonképpen egy szép vízesés lenne a lényeg, ami most nincs, lévén eső nem nagyon esett mostanában, de ha visszajövünk nyáron, akkor majd meglátjuk milyen szép!!! No comment.

A másnapunk is hasonló nagy eredményekkel járt, akkor frissen szerzett kínai pajtikkal mentünk el Weifangba, ahol állításunk szerint egy hatalmas sárkányeregető-ünnepséget nézhettünk volna meg. Persze ismét csak feltételes módban, mert mikor odaértünk, kiderült, hogy az egész nem is aznap van, hanem csak másnap… Azért jót sétálgattunk a városban, volt egy helyes kis park-féleség is, az nagyon tetszett, képeket innen is kaptok majd.

A múlt hétvégéről végül is csak egy kínai vacsit tudok felmutatni, de agyleszívásnak az is épp elég… Jaj, igen, és Sun Yue-vel és a barátjával elmentünk egy helyi kis piacra, ahol sok-sok nagyon szép dolgot lehet venni. Persze nagyon kell figyelni, hogy ne vágjanak át, mert gondolom a dolgok nagy része hamis… De talán majd ha egy kínaival megyek, akkor szerencsével járok és beszerezhetek pár érdekes dolgot. A piac mellett van egy hatalmas háborús emlékmű, kis park hatalmas Mao-szoborral, szóval minden adott, hogy a kis kínaiak itt tölthessenek egy szép vasárnap délutánt, ahogy mi is tettük szappanbuborék-fújás kíséretében. :D Az egészben persze az odajutás volt a legszebb, engem ugyanis felültettek egy kismotorra a Sun Yue barátja mögé, miközben a csaj ott bicajozott mellettünk. Azt ugye említenem sem kell, hogy mennyire féltem, főleg az elején, szerintem a kínaiak azt sem tudják, mi az hogy Kresz-könyv, vagy lehet hogy tudják, de talán annyit tanultak meg belőle, hogy állj meg a pirosnál… Már ha mázlink van, és eddig eljutottak. Mindenki megy amerre lát, előre senki nem néz, csak oldalra, meg hátra, meg fel, mindegy csak ne előre. És ezek tetejébe a srác a mocizás kellős közepén elkezdett nekem olyan szavakat tanítani, mint pl a temetés. Jézusom, mondom, ez most hogy jön ide???? Persze csak valami történetet mesélt, de akkor sem esett jól, mikor rájöttem, mit is magyaráz…

Mivel ma május 1 van, holnap nincs suli. A többiekkel ellentétben mi nem mentünk hosszabb kirándulásra, pontosabban a kínai pajtik ígérték, hogy megyünk együtt, de nem szóltak semmit azóta… Szóval hogy azért felmutathassunk valamit, tegnap elmentünk a Sárga folyóhoz, ami hát na, egy folyó. :D Szépen kiépítették mondjuk, de azért közben megjegyeztem, hogy a Duna messze nyerte nálam a versenyt. Ha minden jól megy, holnap végre eljutunk Qufu-ba is, Konfucius szülőhelyére, így elmondhatjuk, hogy mi is kirándultunk. :)

Megtudtam, hogy Július 25-én megyünk haza…

Addig még jelentkezem, nyugi, de most megyek, mára csak ennyi voltam.

Sok puszi haza

Klári

U.i. : tudom, hogy ez senkit nem izgat, de ez az én blogom, ez is hozzám tartozik: Ha tudjátok, nézzétek meg a Senna-filmet, nekem nagyon tetszett... (Forma 1) :) :) :)

 Sziasztok!

Ismét nagy késéssel jelentkezem, és lassan fel kellene adnom ama reményeimet, hogy valaha is befejezem kis körutazásunk történetét. Biztos lesz még rá alkalmam, de így is történt annyi minden, hogy inkább azzal kezdem a beszámolóm. Addig tessék Kittinél olvasgatni, szerintem ő jóval ügyesebb volt nálam ebben is.

Igazából nem is tudom, miért ülök itt a szobámban (pontosabban igen, mert végre pár nap óta megint sikerül a netemnek elégséges szolgáltatást nyújtania, én meg gyorsan kihasználom, ki tudja mikor lesz megint ilyen…), mert nagyon szép az idő!!! Igaza volt a tanárbácsinak, itt szinte nincs is tavasz, a tél után mintha egyből itt lenne a nyár. Valamelyik nap még kabátban fagyoskodtam, és nem száradtak a ruháim, most meg itt ülök egy pólóban, nyitott ablaknál, Ji’nanhoz képest kék ég alatt. A fiúkon már rövidnadrág, és úgy hallottam, hogy 20 foknál már nem lesz hidegebb, míg mi itt leszünk. Ami persze szomorú is egyben, mert azt jelenti, hogy pár hónap múlva már csak szép emlékképekben élnek majd a cuki kis kínaiak, az isteni kajáik, a vicces ruházkodásuk, és úgy egyáltalán, ez a 10 hónap, amit itt töltöttem. Azt hiszem most kezdek ráérezni az egész itteni lét ízére, és igencsak belesajdul a szívem, hogy ezt itt kell hagynom. Persze ez nem azt jelenti, hogy Ti nem hiányoztok nekem, de hát na, most minek is magyarázzam ezt túl, remélem megértitek… De akkor mesélek is egy kicsit, az utóbbi két hetem igencsak eseménydúsra sikeredett.

Történt ugyanis, hogy kaptunk egy három napos szünetet, mert itt valamilyenféle „halottak napját” ünnepeltek. Szombaton ugyan be kellett menni suliba, de aztán volt 3 szabad napunk. El is terveztük, hogy végre elmegyünk Qufuba, Konfucius szülőhelyére, mert nincs messze, és nagyon meg kéne már nézni. Mondjuk nem is tudom, minek tervezünk egyáltalán bármit is Kínában. Azt ugye már meséltem, hogy a kínaiak nagyon szeretnek külföldiekkel mutatkozni, és ők köszönik meg, ha meghívhatnak enni-inni-bulizni. Szóval, egy szombati buli alkalmával annyira megörült az egyikük annak, hogy táncoltunk vele 2 percet, hogy egyből meghívta az egész társaságot, hogy igyanak vele, és a barátaival. Ebből az lett, hogy közülte velünk, hétfőn kirándulunk velük, csak szóljunk, hányan megyünk, és reggel 7-re jönnek értünk (ennyit a nagy pihenésről). Közben már a másik kínai társaság is nagyon akart látni minket, ami náluk azt jelenti, hogy vasárnap hajnali fél 12-kor az sms-emre miszerint „még alszunk, beszéljünk később, délután” egy telefonhívás volt a válasz, hogy lent várnak, megyünk enni… Igazán szeretem a buli utáni másnapokat így kezdeni, de ápolni kell a kapcsolatokat ugyebár. :D Csak kár, hogy itt az ebédhez sör is jár…

Na, és akkor jött a hétfő, az a bizonyos hétfő, amit még sokáig fogunk emlegetni. Reggel 7-kor szépen felvettek minket, négyen mentünk magyarok, - Vera épp Pekingben volt barátnőjénél – és elindultunk „hegyet mászni”. Közben szépen kaptunk reggelit, nagyon aranyosak voltak, próbáltak nekünk „európai reggelit” szervírozni, pontosabban azt, amit ők annak hisznek, mindegy, próbálkoztak. Szép idő volt már akkor is, jó volt ülni a kocsiban, és csak nézni kifelé. Út közben kiderült, hogy a hegymászás céljaként virágzó fákat fogunk nézni, aminek már csak azért is örültem, mert nem számítottam hegymászásra. Szerencsémre nagyon a többiek sem, a mellettem ülő lány konkrétan kezdett el sikítozni ,nyávogni , hiszti rohamot kapni (bocs, nem találok rá jobb szót), hogy ő ugyan nem hajlandó egy lépést sem tenni. Az egész vége az lett, hogy a kis konvojunk szépen megkerülte a hegyet, aztán megálltunk egy olyan részen, ahol közelről is meg lehet nézni egy fát, ami virágzik. Na jó, nem egyet, volt ott egy egész kis erdőre való gyümölcsfa, és hát ugye én sem vidéki vagyok, hatalmas meglepetésként ért, hogy jééééé tavasszal a fák kivirágoznak, régi álmom valóra vált, láttam egyet élőben is!!!!! :D :D :D Természetesen a legnagyobb attrakció a mi négyesünk volt, régen készült rólam ennyi kép, bár azért jegyezzük meg, nagyon kis helyes lehettem, ahogy a virágok 90 %-a az én hajamba kavarodott bele. Egy csajnál ott volt a kis öltöztethető kutyája is, ő volt a másik szerencsétlen, akivel lefoglalták magukat az unatkozó kis kínaiak, ő volt az, akit pakolgattak a fára, aki fennakadt a fán a kis ruhácskájában, és aki gondolom a háta közepére nem kívánt minket. Szedtek gazat is, igen, szedtek, nem gazoltak, rájöttem milyen nagy különbség van a két szó között, amit szedsz, azt meg is eszed, vagy valahogy így, később rájövünk erre is. Nos, miután kinézelődtük magunkat, és megnéztünk valami haltenyészetet is, elindultunk enni egyet. Majd rakok fel képeket, jó kis hely volt, kint a szabad ég alatt, apró székekkel,  ’ÁNTSZ-kompatibilis’ „konyhával”, és érdekesebbnél érdekesebb ételekkel. Az egy dolog, hogy kb. az asztalra került az, amit ők kis serényen kigazoltak, de mikor elénk rakták a hússal töltött rántott tulipánt, egyszerre röhögtünk fel. És ami a legjobb az egészben, hogy FINOM volt!!!! Az ivást itt sem kerülhettük el, jött itt a sör decis pohárból húzóra, ahogy elmésen megállapítottuk, ittunk egész délelőtt meg délben… :D Ebéd után jóllakott óvodásként pihegtünk a kocsiban, és már nagyon vágytunk az ágyikónk után, de valahogy nem hazafelé kanyarodott a kocsi. Barátaink ugyanis úgy fejezték ki a kapcsolatba vetett mély hitüket, hogy lepakoltak a „főnökbá” lakásában, és közölték, hogy az esti buliig itt fogunk tartózkodni. Azért egy gyors átöltözés és egy vacsi még belefért, és bár ennyire nehezen buli még nem indult, azt kell mondanom, ilyen jól sem éreztem magam már régóta… Végre aztán volt egy napunk pihenni, de most hétvégén is megkaptuk őket, megint vittek vacsorázni és bulizni, már lassan teljesen kifárasztanak ezek az aktív „口语 – azaz beszéd” órák. :D

Kittivel megint elmentünk abba a parkba, amiről legutóbb meséltem, most vittem gépet is, kaptok képeket, ha eljutok odáig. Órákat el lehet tölteni azzal, hogy nézed a kisgyerekeket, főleg az a vicces, amikor meglátnak, és lefagynak, de ezt úgy, ahogy mondom, megállnak, néznek, percekig csak bámulnak, hogy ezek meg miféle szerzetek… Irtó aranyosak, jót lehet mulatni rajtuk.

Arra viszont rájöttem, hogy nem lennék itt nő… Eddig is éreztük, hogy nem nagyon vesznek minket semmibe, mikor fiúkkal vagyunk, természetes, hogy velük haverkodnak, mi meg ott vagyunk dísznek.  De mikor legutóbb az vacsoraszomszédom megjegyezte, hogy nem eléggé csillogó (értsd csicsás) a fülbevalóm, és hogy legközelebb minimum aranyat vegyek fel, majdnem visszaszóltam, hogy ugye nem gondolja komolyan, hogy nekem bárki is (főleg férfi) megmondja, hogy mit vegyek fel. Hú ilyenkor nagyon a független romlott nyugati nő képét testesíthetem meg, de nekem egyszerűen abszurd, hogy itt tényleg mindig az van, amit a férfi mond, a nőnek nem igazán lehet véleménye. Persze ez kulturális különbség, amit el kell fogadni, és biztos árnyaltabb a helyzet, és már változik is, de azért na…

Péntek megyünk kirándulni megint a sulival, mára sikerült eldönteniük, hova, csak azt nem értem, miért kell megint hajnalban (fél 8) indulni, szegény kis kóreaiak nem lesznek maguknál egész nap, majd dőlnek jobbra-balra megint… Én meg dőlök rájuk. :D

Képzeljétek levideózták, ahogy bicajozom a konditeremben… Valamit ugyan magyarázott a csávó, hogy minek is, oda állt mellém, nekem meg mosolyognom kellett, pontosabban egyedül ezt értettem ki abból amit elhadart, ilyenkor érzem, milyen jó lenne érteni őket néha, sok minden kitisztulna. :D Jógán is csak kapkodom a fejem, hogy mit csinálnak a többiek, csak hát van olyan, hogy nem nagyon tudok megmozdulni, és nézelődni, vagy éppen mások is olyan bénák, hogy nem tudják mi van. Persze nekik legalább ott a nyelvi előnyük, én még csak annyit értek, hogy ’alapállás’, vagy hogy ’most csak az orrunkon veszünk levegőt’, vagy ’vége az órának’… Amúgy meg nagyon szeretem, még a tradicionális jógát is megkedveltem, bár közben mindig azon gondolkozom, hogy ez nem normális, most hova csavarjam még a kezem, lábam, fejem. :D Azért jót szórakozok, ez a lényeg.

Mára viszont elég belőlem, ha működik a netem, igérem folytatom, és kaptok képeket is, remélem odahaza is ilyen szép a tavasz, sok puszi felétek!!!

Klári

 Sziasztok!

Úgy nézem mostanában nagyon nehezen veszem rá magam az írásra, nem is tudom, rendes blogolónak számítok-e… Azért remélem így is fennmarad az érdeklődésetek a kis beszámolóim iránt.

Először arról, mi is történt az elmúlt két hétben… Hát nem sok minden, azt kell mondjam, ami meg történt, az csak szomorúvá tette az amúgy sem épp izgalmas hétköznapokat… Ambrusnak ugyanis elég sürgősen haza kellett utaznia, ami tényleg nagyon hirtelen jött, szinte el sem akarom hinni, hogy megbomlott a kis Ji’nan-i kolóniánk. Mivel csütörtökön utazott, szerdán tartottuk a búcsúebédet és iszogatást, ami fogalmazzunk úgy jól sikerült, de remélem, hogy tudunk még neki ’welcome’ party-t is szervezni, még itt, Kínában…

Sun Yue-vel is találkoztam már mióta elkezdődött a suli, csütörtökön például elvitt egy nagyon helyes kis parkba, ahol rengeteg aranyhalat láttam, megtanultam a fűzfa kínai nevét, és hasonlók… Tényleg szép idő volt, és egyre jobb lesz, bár én hiányolom a fűtést, most is két óriás téli pulcsiban ülök, és meleg kakaó után áhítozom. De már tényleg jön a tavasz, kezdenek rajzani a nagymama/papa-baba párosok, a kínai kisgyerekek még mindig nagyon édesek, szépen hizlalták őket a télen az biztos.

A suliban is próbálnak egyre aktívabbak lenni, főleg az új hallgatós-beszélgetős órát tartó csaj, aki elhatározta, hogy mindenki énekelni fog… És kitalálhatjátok kiket szúrt ki elsőre??? Hát természetes, hogy minket, Verával, és ki is osztott két hihetetlenül magas, énekelhetetlen, nagyon nem modern számot, hogy kezdjünk gyakorolni.  Először még nagyon lelkes voltam, de aztán be kellett látnom, hogy nekem nincs hangom. Semmi. Főleg nem ilyen magasságokhoz. Szerencsére Vera nagyon leleményes volt, és előadta a csajnak, hogy nálunk nincs otthon karaoke (mert ugye nincs??!! :P ), és ebből kifolyólag mi nem szoktuk meg, hogy mások előtt énekeljünk, na meg, nem is szeretünk. ÉS! Megkönyörült rajtunk, nem kellett az egész osztály előtt hülyét csinálni magunkból!!! Azért a célját sikerült elérnie, a szöveget ugyanis csak megtanultam, nem volt nehéz, szerelmes dal, mi másról szólna, mint „Álmomban már láttam mézédes mosolyod, ezért olyan ismerős nekem…” stb... stb… stb…

Ebben a félévben van viszont egy kultúrával foglalkozó óránk, ami nagyon érdekes, eddig a kínai ételekről és a horoszkópról volt szó, ha lesz hozzá türelmem (és egyszer képes leszek végre megírni a kirándulásunk történetét), megosztom veletek is, mit tanultam pl. a tigris vagy a nyuszi jegyekről.

Majd elfelejtettem, hogy a csoporttal elmentünk egyet enni, vagy legalábbis a csoport nagy részével. Jó volt, mert kicsit összeismerkedtünk az újakkal, kiderült például, hogy az egyik kis kóreai csaj is jógázik, szóval legközelebb talán együtt megyünk. Ja, merthogy nem is mondtam, de végre elindultunk mozogni!!!!! Természetes, hogy nálam ez egyben a jógát is jelenti, és nagyon boldog voltam, hogy ugyan nem érem el a kínaiak szintjét, de itt is akadnak bénácskák bőven, és nem kell rosszul éreznem magam. Az viszont biztos, hogy ami itt alapállás, az otthon nekem a legnehezebb feladatnak számít… :D De nem érdekel, mert nagyon szeretem, majd fejlődök szépen.

A tv-ben nem tudok  Forma 1-et nézni. Szörnyű. A szó legmélyebb értelmében. A tv-ről eltűnt minden adó, egy kivételével, ami viszont nem a sportcsatorna. A neten is csak ma találtunk végre egy lapot, ahol tudtam nézni, az meg szakadozott. A végén már csak németül tudtam nézni, ami természetesen nem baj, sőt tripla öröm volt nézni, ahogy Vettel beért a célba!!!

És akkor most jön az a rész, hogy vissza kéne emlékeznem Bangkokra, és az ott történtekre. Őszinte leszek, nagyon nehezen küzdöm át magam ezen a beszámolóm, a város és maga az ország sem hagyott bennem túl kellemes emlékeket, ha vissza kéne jönnöm a térségbe, először biztos, hogy máshol kezdeném… Na, de mindegy, kezdjük ott, hogy leszálltunk Thaiföld fővárosában, Bangkokban.

Már a reptéren sem voltak túl segítőkészek, mikor ugyanis a vízumot csináltattuk (ami idén márciusig vagy májusig egyébként ingyenes), nem akarták felfogni, hogy azért nincs hazafelé repjegyünk, mert nem repülővel megyünk tovább, hanem vonattal. Akkor meg nem is erőlködtünk már azzal, hogy mi vissza is szeretnénk még jönni ide egy kis kambodzsai kitérő után… Mindegy, azért valahogy csak túljutottunk ezen, és jött a következő akadály: megtalálni a hostelt… A belvárosig még nagyon könnyen bejutottunk, van egy gyorsvasút, ami tényleg rövid idő alatt berepít a városba, a bajok viszont itt kezdődnek. Rájöttünk ugyanis (és a következő napok is igazolták), hogy külföldi számára szinte kiismerhetetlen a tömegközlekedés a városban, már csak az írás miatt is… Szóval fogtunk inkább egy taxit, de még ez sem volt egyszerű. A kinyomtatott papírunkon ugyanis minden csak angolul volt rajta, és egy taxisofőr sem tudta elolvasni, hova kéne vinni minket. Nagy szerencsénkre pár helyi fiatal nagyon segítőkész volt, és bevetve minden telefonos, internetes és egyéb segítséget legalább azt kiderítették, hogy melyik utcánál kéne minket kitenni. Maga a szállás nem is lett volna rossz, de a fürdő nálam mindig nagyon kényes téma, ott nagyon elbuktak. Mondjuk nem is szándékoztunk túl sok időt eltölteni a szállón. Másnap aztán gondoltuk, nyakunkba vesszük a várost, csak az volt a baj, hogy ekkor még nagyon kis naivan nem gondoltuk, hogy mindenki ebből akar hasznot húzni. Szépen bele is futottunk egy tuk-tukos-ba, aki mindenhova akart vinni minket, csak oda nem ahová szerettük volna. Ha megengeditek, ezt nem részletezem, a lényeg hogy ez után a nap után már nem szálltunk tuk-tuk-ra, és senkiben nem bíztunk meg. Komolyan mondom, ebben a városban még a leghétköznapibb ember is arra van, hogy lehúzza a turistát. Persze, ez valahol minden turistaorientált helyen így van, de ilyen szinten még soha nem éreztem magam kiszolgáltatottnak, sem Kambodzsában, sem Laoszban, Kínában meg végképp nem…

A további itt töltött napokban megnéztük mindenfajta „segítség nélkül” a főbb látványosságokat, mint például a királyi palota, ami hát hogy úgymondjam lenyűgöző. Tényleg nem tudok áradozni magáról a városról, de ez a hely tényleg szép. Sajnos mivel nem tudtuk épp mikor jutunk el oda, nem voltam felkészülve hosszú szoknyával és felsővel, ezért azt bérelni kellett, szóval ha nézitek a képeket, és csodálkoztok, hogy klári hová tette az ízlését, akkor ez megmagyarázza a lila pálmafás szoknyát és a hatalmas inget. :D  Itt amúgy, ahogy az egész városban is rengeteg magyart hallottunk, ami persze nem csoda, rajtam kívül biztos mindenki csak ajánlja a helyet. :D Na jó, ha nekünk is jobban kezdődik, talán én is máshogy nyilatkozok. Jaj, és ha már magyaroknál tartunk, el kell mesélnem a legjobb élményemet is! A „bevásárló utcán” ugyanis egyik este nem másba botlottunk, mint Daniba, aki Magyarországon csoporttársunk volt kínain, és ő is épp Kínában tanul… Azért nagyon pirinyó tud lenni a világ, nem is hittünk a szemünknek, mikor megláttuk egymást. :) És ha már magyarok… Egyik nap bementünk a város központi részébe, szétnézni a bevásárlóközpontokban, és kicsit felfedezni azt a részt is. Hazafelé már mindenből elegünk volt, mert egyrészt a város túl zsúfolt és nagy, másrészt nem tudtuk eldönteni milyen buszra kéne szállnunk, mert vagy rossz irányt mondtak, vagy nem engedtek fel a buszra… Egyszer aztán csak jött egy nekünk megfelelő busz, arra felpattantunk, de nem láttunk senkit, akinek fizethetnénk. Itt ugyanis a buszon van kalauz, nála kell venni a jegyet. Szóval nagyban tanakodunk, hogy itt mit kellett volna csinálni, mikor az egyetlen külföldi a buszon magyarul megszólal: Ez ingyenes járat. Nos, ismét megismerhettük egy nagyon érdekes élettörténettel rendelkező fiatal sztoriját arról, hogyan is kóborol a világban minden pénz nélkül, merthogy dolgozni azt nem fog. Hát mit mondjak,így vagy úgy, de  tényleg mindenhol ott vagyunk.

Éppen Thaiföldön voltunk, mikor a thai és a kambodzsai katonák elkezdték egymást lövöldözni. Na persze jól meg is ijedtünk, mert bár nem azon a határszakaszon volt, amin mi terveztünk átmenni, de azért mégiscsak. Próbáltunk utazási irodáknál érdeklődni, hogy vajon mennyire biztonságos most menni, de azokat is csak a profit érdekli, nem bízhattunk bennük. Közben Kitti bevetette a modern világ adta lehetőségeket, és facebookon „megkérdezte” Bangkok Charliet, hogy mit gondol a helyzetről. Ő nyugtatott minket, ráadásul rajta keresztül megismertük Zolit, aki ugyancsak Angkorba készült, épp mikor mi, szóval összehozva egy találkát megbeszéltük, hogy együtt megyünk át Kambodzsába.  A két ország közötti feszült hangulat okozott viszont kellemetlenségeket, mert a város bizonyos helyein tüntettek, így nem mindent tudtunk megnézni. Sajnos az úszó piacról is lemaradtunk, túl korán kellett volna kelni, ami elég esélytelenné tette a programot. Este viszont sétálgattunk a folyóparton, jól le is döbbentem, hogy milyen körülmények között élnek ott az emberek. A várost járva is láttunk érdekes dolgokat, mint például utcára nyíló koporsó-készítőket, érdekesebbnél érdekesebb ajtókat áruló asztalosokat, vagy csak úgy egyáltalán, a bangkoki kis utcákat, ahol nem sok turista jár.

Ami viszont nagyon jó volt, hogy nagyon olcsón ettünk, ittunk, Kittiben nagyon kellemes emlékeket hagyott a kb. 200 Ft-os mangó-shake, bennem pedig a finom kaják. Tényleg igaz, hogy az egyik legolcsóbb város a világon…

Angkorba vonattal és busszal mentünk át, és természetesen a vasútállomáson is át akartak vágni, nagyon fontos ebben a városban, hogy soha senkinek ne higgy, csak a hivatalos személyeknek, a valódi pénztáraknak, bent az épületben!!! És ha már vonat, eszembe jutott a második taxizásunk a vasútállomásra hajnali 4-kor. Mondtuk a sofőrnek, hova vigyen, kérdeztük, érti-e. Mondja persze persze… Szerencsére előző nap már jártunk arra (nem tudtuk, hogy csak indulás előtt pár órával veheted meg a jegyed), mert mikor elhaladtunk az épület előtt, a taxis nemhogy megállt volna, de még jobban rálépett a gázra, és hajtott tovább. Nem tudom, hogy a STOP mennyire nemzetközi szó, de sejtem, hogy ezt egy taxisnak tudnia kéne. Mikor már négyen ordítottuk, és még mindig csak gyorsított, na, azt hiszem ott szállt el a szememben Bangkok utolsó esélye… szerencsékre Zolinak volt annyi lélekjelenléte, hogy kivette sebességből a kocsit, így felfogta a taxis, hogy velünk nem megy messzire. Aztán nagy nehezen felültünk a vonatra…

Itt még mindig nem lett vége a megpróbáltatásoknak, de ezt majd a következő bejegyzésben…

Sok puszi haza

Klári

Sziasztok!

Nem, nem, ki kell, hogy ábrándítsalak titeket, nem ma fogom bemutatni a Bangkokban szerzett élményeinket. Ma csak úgy gondoltam bejelentkezem, mivel ismét elkezdődött az iskola… Nem mondom, hogy nem hiányzott egy kicsit, és van egy olyan, hogy is mondjam „defektem”, hogy mindig is szerettem az első napokat az iskolában, de ma nagyon nehezen keltem. Mindegy, Kitti szokás szerint gondoskodott róla, hogy ne késsek el, szóval időben megérkeztünk. Mivel mi már „öreg diákok” vagyunk, nem volt elbeszélgetés, egyszerűen betettek az egyel magasabb osztályba és kész. Aki pedig ismeri személyes kis történetemet a csoportváltással, az elképzelheti, mennyire örültem, mikor megláttam, hogy megkapom azokat a könyveket, amiket még szeptember tájékán szépen visszaszolgáltattam, mondván nekem ez sok. Sőt, az első leckénk pontosan az, aminél feladtam a küzdelmet annak idején. Hát, mindenkit utolér a végzete, ezt most tessék megjegyezni!!! :D Na jó, azért nem gondoltam én ezt akkor olyan rosszul, tényleg kellett ez a féléves alapozás. És hát mivel akkoriban szépen belefirkáltam a könyvembe, és ezért megvetették velem, most van két teljesen egyforma kínai könyvem, ha amúgy 8 nem lenne elég. Szóval kezdhettek licitálni… :D Egyébként új osztályfőnököt is kaptunk, akivel egy napi ismeretség alapján teljesen meg vagyok elégedve, jó fejnek tűnik (csak az nem, hogy minden héten dolgozatot akar íratni). Az osztály összetétele is megborult kicsit, elég sok új cukimuki kis kóreait kaptunk, és a külföldiek köre is bővült. Kedvencem a télapóra emlékeztető NÉMET bácsi, akit le kéne támadnom valamilyen ürüggyel, hogy végre továbbfejlesszem a német nyelvtudásom. Bár sajnos annak idején még a velem egykorú osztrák lánnyal sem találtam túl sok közös témát, nem tudom, hogy fog ez működni egy ősz hajú, szakállas bácsival. A másik félelmem pedig, hogy amint az már sokszor előfordul (és ami után majdnem lelki törést szenvedtem el), hogy egy idő után angolra váltok… DE, ezt a problémát meg kell oldanom, nincs mese…

Múlt héten teljes valómban testesítettem meg a semmittevés fogalmát. Délben is csak azért keltem, mert nem akartam túl lustának tűnni Kitti mellett… :D Viszont nagyon szép volt az idő, ma is csak azért hűlt le kicsit a levegő, mert holnap kikapcsolják a fűtést. Péntek este aztán végre megünnepeltük, hogy negyed évszázados lettem, nagyon aranyosak voltak a srácok, kaptam német csokitortát, vagy legalábbis egy tortát amit a kínaiak annak hisznek. De nem is ez a lényeg. Együtt voltunk, mi magyarok, jót ettünk, ittunk, buliztunk, épp így képzeltem el az ünneplést. :)

Ígérem, hogy lassan ráveszem magam a bangkoki élmények mesélésbe, nem hiszem, hogy el tudnám felejteni azt a sok mindent, ami ott történt velünk, és így talán szépül is egy-két emlék…

Többen kérdezték, hogy éreztünk-e valamit a kínai, illetve a japán földrengésből. Jelentem, semmit. A kínai ugye az ország nyugati felében volt, és a japánról is csak a netről értesültünk, nem is kell mondanom, mennyire megdöbbenten. Azóta is követem az eseményeket, hát nem sokat lehet ilyenkor mondani…

Jelentem Kitti sorozatfüggővé tett. Eddig csak néztem, hogy hogy nem tud elszakadni egy-két sorozattól, már kezdem kapizsgálni… Azért próbálom visszafogni magam, itt a tavasz, alig várom, hogy hatalmas sétákat tegyek ebben a gyönyörű szmogtól fuldokló városban. :D

Addig is próbálok jelentkezni, puszi haza

Klári

Halihó mindenkinek!

Hát úgy tűnik, nagyon lemaradtam a beszámolókkal, azt hiszem ott hagytam abba, hogy akkor indulunk Kuala Lumpurba… :D Nos, hát meg is érkeztünk, és azóta még rengeteg hihetetlenül szép helyen jártam, olyan emlékeket gyűjtve amiket nagyon-nagyon hosszú ideig nem fogok elfelejteni, sőt… Jelen pillanatban már Ji’nanban leledzem, itt ülök a jó meleg szobámban, és visszavágyom a jó melegbe. Lassan talán el kellene kezdenem a beszámolót, de rettenetesen nehéz sorba rendezni a dolgokat. Persze, persze tudom, az én hibám, jelentkezhettem volna sűrűbben is, de egyrészt egy gépet vittünk magunkkal, másrészt elhihetitek, nem az volt a legjobb program, hogy a számítógép felett görnyedjek. Ezer bocs még egyszer érte… :P Na, de akkor csapjunk a lovak közé, Claire repülőre szállt…

Ami pedig nem volt épp a legkellemesebb élmény. Egyrészt alapból nem szeretek repülni, azt hiszem túl sok katasztrófafilmet láttam már, és azt sem tudta nekem soha senki megmagyarázni, hogy egy darab fém mitől marad fenn a levegőben. És most ne gyertek nekem a fizikával! Nem tartja semmi azt a gépet, nem lóg semmin, szóval elég kétkedve ülök fel rá minden egyes alkalommal. Na meg ráadásul valami nagyon nem volt rendben a leszállásnál, nem tudom, mi lehet ilyenkor, de a nyomás nem volt a helyén. A fülem fájt, mintha tűket szurkáltak volna belé folyamatosan, alig vártam, hogy végre földet érjünk. Hát szerencsére ez is bekövetkezett, és a Kuala Lumpurban töltött további napok máris sokkal kellemesebben teltek. Szerencsére jól ki van építve a buszközlekedés a reptérről, szóval hipp-hopp a városban találtuk magunkat. A szállásunk hol máshol lett volna, mint a kínai negyed kellős közepén, nagyon minimál stílusban „berendezve”, már ha az ágy-asztal kombinációt annak lehet nevezni. :D Még én furcsálltam a legjobban, de jól viseltem az ablak nélküli állapotokat is. :D

Maga a város, és a maláj emberek iszonyatosan kellemes benyomást tettek rám. Nem sok elképzelésem volt arról, mi is vár majd ott, és nagyon meglepődtem, hogy Kuala Lumpur egy igazi modern, fejlődő TISZTA város.  Nagynak nem mondanám, két-három nap is bőven elég lett volna a bejárására, de nekem élhetőnek tűnt nagyon. Mivel nekünk az említett három napon kívül még volt plusz kettő, szépen kényelmesen vettük nyakunkba a várost. A térképolvasást és tájékozódást én már réges-rég a lányokra bíztam, és nem is kellett csalódnom bennük, azt hiszem mindent láttunk, amit jó turistának látnia kell, és hát volt időnk arra is, hogy kicsit többet is mászkálgassunk.

Már első nap rájöttünk, mennyire pici is a város, mert ahogy elindultunk sétálni, egyből belebotlottunk pár fontosabb nevezetességbe. Ilyen volt a Merdeka Square, azaz a függetlenség tere, ami annak állít emléket, hogy Malajzia 1957-ben vált függetlenné a Brit Birodalomtól. Itt megjegyezném, hogy szerintünk ennek is köszönhető, hogy még a legidősebb bácsikák is folyékonyan beszéltek angolul, ami nagyon megkönnyítette a dolgunkat. A tér közelében volt a Sultan Abdul Samad Biulding, amiről hirtelen annyi jut eszembe, hogy nagyon szép volt… :D Tovább mászkálva konkrétan bemásztunk egy szép parkba, miután a közeli mecsetbe nem mehettünk éppen be, mivel lekéstük a külföldiek  szánt időpontot… Én addigra már szépen el is fáradtan, nagyon nehezen viseltem a hirtelen jött nagy meleget, szóval a nap további része a pihenésé volt.

A Petronas-ikertornyok megtekintése igazi projekté alakult át a következő napok során. Kezdődött azzal, hogy azt hittük elég alaposan utánajártunk a dolgoknak, aztán persze kiderült, hogy NEM. Én ugyanis úgy olvastam minden helyen, hogy ha fel akarsz menni a tornyokba, akkor az ingyenes, csak reggel érj oda időben, és regisztrálj, hogy jegyet kaphass. Mivel elvileg fél kilenctől adtak jegyeket, mi szépen odamentünk kilencre, hogy nyugisan megszerezzük, szétnézzünk fentről, és délben már a jól megérdemelt ebédünket fogyasszuk. Na ebből az lett, hogy kiderült, az kap jegyet fél kilenckor, aki reggel fél 7-re odament, és lefeküdt kb aludni a jegykiadó hely elé. Ebből kifolyólag nekünk esélyünk sem volt, és inkább kimentünk a közeli parkba elkészíteni a kötelező „Petronas-toronynál is jártam” képeket. Kint aztán nagy meglepetésként ért, hogy Malajziában még nagyobb látványosság három fehér lány, mint Kínában. Nem is tudom, hogy volt-e még hely, ahol ennyien akartak velünk képet csinálni, mint itt. Fiúk, lányok, egyedül, csoportosan, fejkendősen, szégyenlősen, vagányan… Majd a képek között nézelődhettek, pár alanyt mi is megörökítettünk, csak egy idő után már nem tudtunk egy helyben ülni, annyian meg akartak támadni.  Viszont nagyon jó emlék, hogy elsétáltunk egy olyan helyre, ahol festőművészek alkotgatnak, és árulják a képeiket… Nézheted ahogy dolgoznak a kis fakunyhókban stb… Nos, itt sikerült beszédbe elegyednünk egy nagyon aranyos bácsival, aki egy az egyben megtestesítette számomra a művész embert. Ahogy beszélt az életről, a művészetről, amilyen közvetlen, kedves és szimpatikus ember volt…  

Megnéztünk még egy Kuala Lumpur közelében (vagy lehet még a városhoz tartozóan) lévő,  Batu-cave nevezetű helyet, ami tulajdonképpen egy nagy hegybe/sziklába vájt szentélyt takar, felfelé sok lépcsővel és majommal. Ennek is jó kis hangulata volt, és hát mindig megdöbbentő ekkora szobrokat látni. Picinek érzi magát az ember…

Másnap a  Petronas-projekt folytatódott, és mi  rutinos rókaként 7 körül szépen ott ácsorogtunk mi is jegyre várva. Itt ért a következő meglepetés, mert kiderült, hogy tavaly október óta nem ingyenes már a tornyok látogatása. De ha már ott voltunk, úgy gondoltuk, nem hagyjuk ki, és megvettük a belépőnket a két torony közötti híd meglátogatására. A 41-42. emelet (172 m) környékén ugyanis van egy tornyokat összekötő kétszintes híd, ahonnan elég szép kilátás nyílik a városra. Szóval felmentünk, 15 percet adtak, hogy nézelődjünk, mi pedig nagyban fényképeztünk aminek a termését majd megnézhetitek az albumban.

A híres tv-tornyot (ami az egyik legmagasabb Ázsiában) csak kívülről néztük meg, nem mentünk fel, mondván láttunk már elég szép kilátást… :D Amúgy elég jókat mászkáltunk a városban, a nagy meleg ellenére is hihetetlenül tetszett, nagyon megdobogtatta a szívem az is, hogy árultak Nutellát, édes kukoricát és hasonlókat, amiktől már fél éve meg vagyok fosztva. ÉS!!! Végre megint ettem a mekiben!!! :D Tudom furcsa, hogy ennek ennyire tudok örülni, de nem mindig kellemes itt ülni Kínában, és nézni ahogy a többiek tömik magukba a műanyagot. Malajziában viszont még az illatok is sokkal szimpatikusabbak voltak, mint itt, szóval bepróbáltam, és működött, nem lettem rosszul!!!! :D

Ugye az elején említettem, hogy 2 nap is elég a városra, szóval a végén már csak néztünk, hogy mit kezdjünk magunkkal. Rengeteg hely van még Malajziában, de arra ugye időnk nem lett volna. Szóval tényleg sokat mászkálgattunk csak úgy… A közelünkben jó kis éjszakai piac működött, ott jókat alkudoztunk, vásárolgattunk, aztán február 6-án repülőre szálltunk, beirányozva Bangkokot…

Amiről majd a következő bejegyzésben olvashattok, most zárom soraim, és remélhetőleg minél hamarabb ráveszem magam az újabb mesélésre. A java még csak most jön…

Puszi mindenkinek

Klári

Ismet sziasztok es ismet bocsanat az ekezetek miatt... Megint hostel gepen probalok irni, ami nem megy nagyon egyszeruen...

A lenyeget mar takarja a cim, igen, nagynehezen lejutottunk sanyara, a buszutat nem nagyon kivanom senkinek... (Meg Changshat sem, hacsak nem nyaron talal el oda, olyan hideg volt, hogy az idonk nagy reszet inkabb a hostelben toltottuk, a kod es a hideg miatt nem volt sok kedvunk maszkalni...) Ezuttal egy szammal lerobbantabb buszt kaptunk, es bar azt hittem en mar hozzaszoktam Kinahoz, ra kellett jonnom, hogy az meg nagyon messze van. Mondjuk az nagyon meglepett, hogy 2 es fel ora keses utan megis minimum 4 oraval hamarabb megerkeztunk Haikoura. Kozben persze voltak nagyon erdekes dolgok, mint pl amikor az ejszaka kellos kozepen felriasztanak, hogy akkor le a buszrol, kajaido... Persze tudjatok kinek volt kedve a semmi kozepen nekiallni falatozni azokat a kellemes illatot araszto leveseket. Mindegy, mi kint fagyoskodtunk, mikozben a tarsasag minket bamult. Jelzem, rajtunk kivul egy darab kulfoldivel sem talalkoztunk, sot az utitarsak 80 % a is ferfi volt. Na, legalabb kinezelodtek magukat. :D A masik nagy elmeny a kompos atkeles volt, ami ugy zajlott, hogy : Le a buszrol!!! Futas!!!! Na, azt sem tudtuk mi van, hova fussunk, milyen cuccot vigyunk, de szerencsere vegig nagyon figyeltek rank, 3 kulfoldi lanykarol leven szo... Na, nagynehezen megerkeztunk Haikoura, onnan pedig mar nagyon egyszeru volt buszjegyet kapni, le a finom melegbe...

Gondoltuk mi kis naivan, miutan mindenki mondogatta, hogy milyen finom meleg lesz Sanyan. Ehhez kepest hideg es szel fogadott, es nem ugy tunt, hogy ez rovid tavon valtozni fog... Persze azert remenykedtunk, es setalgattunk a parton, hogy azert meglegyen a tengerpart erzes... Azt hiszem orakhosszat el tudtam volna uldogelni ott, ha szebb ido lett volna, a tenger ugyebar almodozasra keszteti az embert, azt meg nekem nem kell ketszer mondani. :) Hat azert igy is jo volt, vegre ujjatlanban setalgatni, es nem Ji`nanban fagyoskodni. Masnap folytatodott ez az ido, szoval inkabb pihengettunk es setalgattunk, es mivel kozben kiderult, hogy Ambrus es a batratnoje is epp ott vannak, veluk is osszefutottunk, setalgattunk a parton, sorozgettunk, es nagyon edes kis kinai gyerekekkel ismerkedtunk. :) Egyebkent rajottem, hogy ha nem sorbanallni vagy buszon nyomorogni kell veluk, akkor rendkivul nyitottak tudnak lenni ezek a kis kinaiak. Erdeklodnek, kerdezoskodnek, probaljak elhitetni veled, hogy tudjak, hol van Magyarorszag... Csak ne lennenek ennyire hangosak... A kisbabakert meg egyenesen odavagyok meg vissza. Volt olyan buszutam, hogy nem tudtam levenni a szemem a mellettem ulo anyuka oleben gogicselo aprosagrol. Igazi kis kerek pofiju cukisagok... :D

Na, aztan volt egy fel napunk arra, hogy megerezzuk, mirol maradtunk le az idojarasnak koszonhetoen. Veletleul kisutott ugyanis a napocska, es kaptunk par orat, hogy jol leegjunk. Jelzem ez nem teljesen a mi hibank volt, mi kerestunk volna kremet, ha nem lenne minden feheritovel tele... A boltban meg nem akartak felfogni, hogy nekem nem kell olyan naptej, amitol feheredik a borom. Egyreszt akkor nem fekudnek ki a napra, ha tovabbra is feher akarnek maradni, masreszt nezzenek mar ram, hat milyen szinu is a borom???!!! Szoval meg most is jo voros fejjel ulok itt, szerencsere mashol nem volt idom leegni. :D Nem tul jo ido leven a tobbi idonket is maszkalassal toltottuk, meg kell mondjam egesz szep ez a varos, meghat foleg kinai... Ami azt jelenti, hogy barmerre fordulsz, jon valami, amin csodalkozhatsz... Ilyen volt pl egy aranyos bacsika, aki nagyon kis erdeklodo volt, es elkezdett velunk tarsalaogni. Egy ideig ertettem is, aztan valami nagyon furcsa lett a beszedeben, es hivtam kittit, hogy mentsen meg, forditson, mert ezt nagyon nem ertem. Jott kitti, de csak az lett, hogy ketten probaltuk kivenni a szavakat... Aztan beigazolodott a gyanum, hogy miert nem ertek semmit... A bacsi oroszul probalkozott... :D Sanya ugyanis tele van oroszokkal, a kinaiakon kivul mas turista nincs is nagyon. Kiveve persze azt a par magyart. Na, szoval miutan tisztaztuk a bacsival, hogy nem oroszok vagyunk, kinaira valtott, es lassan kiderult, honnan is jottunk. Jaj, hat ennek mennyire megorult, mondogatta, hogy Budapest, Ungria, magyar... Mi meg nagyban bologattunk, hogy igen igen, o meg meselt, hogy 1986-ban (igen, amikor en szulettem) jart Budapesten, es hogy milyen gyonyoru hely, merthogy Buda hegyes, Pest meg siksag stb... :))))))) Iszonyat jo erzes ilyen emberekkel talakozni, akik nem csak ismerik Magyarorszagot, de tetszett is nekik, amit ott lattak...

Mivel ma eljottunk Sanyarol, termeszetesen kisutott ott a nap, es a rossz, szeles ido elkisert minket Haikoura. A varosbol itt most annyi maradt meg nekunk, hogy setaltunk egyet, na de olyan helyeken, hogy csak na... Most kepzeljetek magatok ele a Jozsefvarosi piacot, tele motorossal, hatalmas mocsokkal, nem nem, meg hatalmasabb mocsokkal, es rengeteg kinaival. Ezt fenykep nem adna vissza, en is inkabb videoztam... Ilyet Ji`nanban nem talalni. Amugy itt is olyan kis aranyosak az emberek, radkoszonnek, integetnek, boldog uj evet kivannak.

Ja igen, merthogy itt most lesz a tavaszunnep, es mindenki az uj evre keszul... Minden tele a hatalmas piros kinai diszekkel, meg nyuszikkal. A kovetkezo ev ugyanis a nyuszi eve lesz. Meg is jegyeztuk, hogy ugy erezzuk magunkat, mintha osszevontak volna a karacsonyt a husvettal, es ok ezt egyben unnepelnek...

Huh, hirtelen ennyi jutott eszembe. Holnap de. 10 korul indulunk Kuala Lumpurba, kicsit jo lesz most itt hagyni Kinat, mar epp kezd kicsit elegem lenni, foleg, hogy a fennt emlitett Sanya-i ido miatt jol meg is faztam. Mar a kinai kajara sem birok nezni, meghat az orditozas, kopkodes neha mar sok. Na, azert ne higyjetek, hogy nem akarnek ide visszajonni, csak hat na, mint minden masnal, itt is elkel mar egy kis szunet...

Sok puszi nektek haza

Claire

Sziasztok!

Mivel igertem, hogy minel hamarabb jelentkezem, latjatok, mar itt is vagyok. Az ekezetekert elnezest, a hostel gepen ugye ilyeneket nem is keresek... A lenyeg, hogy ideertunk, jo kis alvos busszal, nagyon feelinges volt, tenyleg, ahogy probaltunk aludni a kis agyainkon... :D Igazabol semmi gond nem volt vele, en szemely szerint jot aludtam. A hostelben pedig segitettek buszjegyet foglalni, szoval ugy tunik lejutunk Sanyara is egyszer. :) Az ido nem valami jo, hideg van, kod, nem latunk sokat a varosbol, majd delutan nezunk kicsit szet. De igazabol ez a megallo csak arra van, hogy aludjunk egyet este, szoval a lenyeg, hogy van szobank...

Irok meg bovebben, addig is sok puszi

Klari

Igen, most kicsit rohanásban vagyok, ma este 7-kor indulunk, és még nem igazán látom át, hogy is kellene pakolnom...

Na, de még gyorsan mesélek Nektek egy kicsit.

Először is válaszolok egy kommentben feltett kérdésre, mert szerintem mindenkinek érdekes lehet. Szóval, hogy is kapunk mi kínai nevet, egyáltalán hogy adnak a kínaiak nevet... Én már hallottam róla, de azért megkérdeztem Sun Yue-t is. A lényeg a következő: a kínaiaknál, akár nálunk van egy családnév, és egy úgymond "keresztnév", ami a valláshoz való mély kötődésükből kiindulva ebben az esetben nem teljesen fedi a valóságot, de nekem így egyszerűbb. Tehát Kínában is a családnév megelőzi a "keresztnevet", lám lám, ismét felfedeztük a magyar-kínai rokonság egy újabb bizonyítékát. :D A családnév természetesen már adott, akár nálunk, itt is az apa családnevét kapja az egy szem gyerek. A "keresztnév" adása nekem személy szerint nagyon tetszik, mert mint megtudtam, ezt a szó jelentése alapján adják. Példának okáért kis kínai barátnőm anyikája azt kívánta születésekor lányának, hogy az életben bővelkedjen tudásban, és minden jóban, szerencsében, azért neki a Yue nevet adta, ami a kedvenc netes szótáram szerint is annyit tesz: egyre több és több... Na, és akkor mi hogy kaptunk nevet? A "kínai családnevünk" általában leköveti a mi nevünket, annak átírása, pontosabban keresnek egy kínai szót, ami hasonlít rá. Nálam ugye ez a MI. Nem volt nehéz dolga a tanárnéninek... :D A "keresztnevet" pedig általában benyomások alapján kapjuk, milyennek lát minket az illető. Persze itt az is számít, hogy milyen neműek vagyunk, szerintem a nevünk hangzása is, de elviekben az a legfontosabb, milyen a karakterünk. Ha tehát szeretnétek kínai nevet, ismerkedjetek meg egy kedves kínaival, és kérjétek meg, ajándékozzon meg Titeteket egy helyes kis névvel. :) Ennyit tudtam erről mondani. :)

Letudtuk a vizsgákat! Mondjuk nem tudom, volt-e tanár, aki komolyan vette volna, mi azért készültünk, izgultunk, már majdnem vizsgaidőszak hangulatom volt. :D Péntek óta viszont nagy rohanás volt az élet. Először is elmentünk a csoporttal egy utolsót ebédelni, ami nagyon jól sikerült, aztán ránk fért egy kis lustulás, hogy az esti bulit azért kellően kipihenten kezdhessük. Szombaton elmentünk vacsorázni az újdonsült kínai ismerősökkel, ettünk érdekes dolgokat, volt ott kacsafej, bambusz és hasonlók, én próbáltam visszafogottan csipegetni. :D És hát a kínaiak mindig jó kedvre derítenek, most sem volt ez másképp, mikor megkérdezték, hogy dehát mi miért nem vagyunk egyformák, Kitti és Vera még úgy ahogy hasonlítanak (szem, hajszín), de én mégis hogy lehetek magyar??? Valamiért el akarták hitetni velem, hogy francia vagyok. Körülbelül így hangzott a párbeszéd:

-Biztos nem francia vagy?

-Nem. (Azért tudnék róla, nem??? )

-De nincsenek is francia őseid?

-Nincsenek. (Majd otthon kikutatom a családfám.)

-De nem is beszélsz franciáiul?

-Nem. (Máshogy se nagyon.)

-De francia barátod van ugye???

-Nem. Nincs is barátom. (Hajjjajjjjj hát ez ugye szomorú...)

-De biztos fested a hajad, mert sötétebb mint a másik két lánynak...

-Nem. (Eredetibb nem is lehetne.)

-De a szemöldököd is sötétebb. Mint egy franciának...

-Na jól van, OK, lebuktam francia vagyok...

Hát nem édesek???? :D Mondjuk annak örültem, hogy most nem orosznak néztek mint legutóbb...

Na, hát azóta csak futkároztunk, bevásároltunk az útra, képet csináltattunk nyomtattunk és hasonlók. Végülis vissza kellett váltani az egyetlen vonatjegyünket, mert addig mondogatták, hogy jöjjünk vissza a másik jegyért, hogy az egyszer csak nem lett... Így most buszra szállunk, és egy megállót kihagyva egyből lemegyünk Changsha-ba. Onnan még nem tudjuk, hogy jutunk tovább, de már csak az a lényeg, hogy lejussunk. Bármi áron. :D

Itt van mellettem a hátizsákom, a mellette levő kupac, ami bepakolásra vár kétszer akkora, azt hiszem megyek is kreatívkodni... :D

Próbálok bejelentkezni minden állomásról, ahogy energiám, időm és internet elérési képességeim engedik...

Sok puszi addig is

Klári

Hát igen eljutottunk ide is, ma megvolt az utolsó napunk a suliban... Verával kicsit szomorúan ültünk órán, mert nem tudni, kedvenc tanár nénink következő félévben is velünk marad-e. És hát egy kicsit a csoport is meg fog változni, páran csak fél évre jöttek. Még szerencse, hogy a kedvencek maradnak továbbra is, nagyon remélem, hogy velük továbbra is együtt maradok. Ma csak osztályfőnökös óránk volt, és nagyon meglepődtünk, mikor Helena elkezdett kiosztani kis borítékokat... Mindenkinek írt névre szólóan egy üdvözlőkártyát, amiben kaptunk egy kis személyre szóló bátorítást. :) Nem fogtok csodálkozni, ha azt mondom, nekem arról írt, hogy tudja, hogy nem szeretek túl sokat beszélni órán, de ha kicsit bátrabb vagyok, akkor majd jól fog menni. Na meg hogy tudja, hogy órákon sokat bámulok ki az ablakon, és látszik, hogy akkor valamerre messze álmodozom, de tudja, hogy közben azért szépen csendben csinálom a dolgom... :D (Ehhez kapcsolódóan meg kell osszam veletek az új "becenevem", amit Iván és Kitti közösen talált ki nekem... A kínai nevemben van ugyanis egy 青 , ami valamiféle kékséget jelent. Kitti megjegyezte, hogy ugye ez valami távoli hegyek homályában federengő kék szín a kínaiaknál - milyen jó, hogy mindenre van külön színük - , Ivánnak pedig már nem kellet sok, hogy eljusson odáig, hogy akkor Klári a "homályos hegy"... :D Állítólag még illik is hozzám. :D De ha már itt tartok, legutóbb az is kiderült, hogy a nevem eleje, azaz a 米 valamiféle kisebbséghez kapcsolható, a "keresztnevem" - 晓青 pedig egy szép nőies név itt Kínában. Lényeg a lényeg, hogy szokott tetszeni a kínaiaknak, mindenki jókat mosolyog rajta, mikor meghallják. Emlékszem annó a rendőrségi adminisztrációnál is csak mosolygott rajta a bácsi, aztán kb nem is nézett a papírjaimra... :D Innen is köszönet egykori lektornénimnek, aki kitalálta nekem ezt a nevet. :) ) Visszatérve a tanár nénire, az még sokat elárul, hogy Verával mi ketten kaptunk csak egyforma kártyát, annyira össze vagyunk ugyanis nőve, hogy néha azt is megengedték, hogy ketten írjunk a táblán egy "szódolgozatot". :D Nagyon jól esett ez tőle, az biztos. :) Órák után még be kellett állnunk egy csoportkép erejéig, aztán külön a mi csoportunkról is készültek képek, ha megkapom, azt is feltöltöm.

Most viszont még a decemberi képeimet gyűjtöttem össze, kicsit szedett-vedett, van benne templomlátogatásos, kávézós, karácsonyi ünnepséges, vacsorás, fiúkkal pizzázós, tudjátok, csak úgy a hétköznapokról. :) Nézelődjetek, most már elvileg itt a jobb oldalon is eléritek az albumaimat!!!!

Jövő héttől vizsgák, szerintem már csak azok után fogok jelentkezni, addig is szorítsatok, hogy holnap sikerüljön vonatjegyet venni...

Puszi haza

Klári

Látom az arcotokat, ahogy nézitek, nézitek a címet, és nem igazán tudjátok hova tenni a nagy kérdést 南斯拉夫在哪里啊？？？ Na, nem kell megijedni, én már tanulom egy ideje a nyelvet, mégsem fogtam fel, miről beszélnek az adott kínaiak. :D A történet később, most próbálom összefoglalni, mi is történt velünk az utóbbi időben.

KARÁCSONY

Igencsak jól telt. Az előrejelzésnek megfelelően egész nap semmit nem csináltunk, csak ettünk és meséket néztünk, aztán este fél hatkor beszólt egy csoporttárs, hogy hatkor kezdődik a vacsi. Alig volt rohanás, de annyira azért nem siettünk, hogy ne tudtam volna felvenni a portán az otthonról küldött kis csomagomat, ami mint utóbb kiderült isteni finom mézeskalácsot rejtett! El sem akartam hinni, hogy ilyen jól időzítettek az otthoniak, nagyon sokat hozzátett ahhoz, hogy érezzem kicsit a karácsonyi hangulatot. A vacsora egy helyi étteremben, nevén nevezve Lydia’s-ban volt, ahol nagyrészt olasz kajákat adnak elég jó áron. Persze a fiúk nyavalyogtak, hogy nekik nem elég, de én a carbonara spagettimet épphogy meg tudtam enni, nekem pont elég volt. Ezen a vacsin nem volt ott a két magyar srác, szóval este még benéztünk hozzájuk. Mindenféleképpen velük szerettem volna felnyitni és elfogyasztani a finomságot, amit kaptam, aztán miután benyomtok, csak elmentünk még egyet bulizni. Itt erről szólt a karácsony. A másik két nap hasonló intenzitással telt, jól elvoltunk a koliszobánkban. Természetesen nem én lettem volna, ha 2 perc kabát nélküli percben nem fázok meg, szóval én adtam magamnak még egy nap pihenést, bár annak nagy rész azzal telt, hogy próbáltam levegőt venni, hol több, hol kevesebb sikerrel. :D DE, még szerencse, hogy „itthon” voltam, mert végre megszerelték a fűtésünket, ami óta úgy érezzük, a trópusokon nyaralunk. Azt persze látnotok kellett volna, ahogy ez a szerelés zajlott. Én pizsamában, épp kinyílt csipákkal ültem az ágyamon, betakarózva, orrot fújva… és néztem a szerelő bácsit. Először hozott egy széket, hogy majd arra áll fel. De az nem volt elég. Erre jött a kis sámlival, azzal toldotta meg a számára túl alacsony széket, és erre állt fel. Még nézni is rossz volt, főleg, hogy az ajtóban állt, közben meg néha be-be nézett egy-két kínai. A gyönyörű kis mosólavrunkat teleengedte valami hihetetlenül piszkos  vízzel, gyanítom ez a sok mocsok nem engedte, hogy meleg levegőt fújjon a szerkezet… A kis segítője ezt próbálta eltakarítani, de gondolhatjátok mi lett a vége. Félig élő-félig holt állapotomban neki kellett látnom takarítani utánuk. Na, de végre MELEG van, nem szólok egy szót sem.

SZILVESZTER

Mi másról szólt volna, mint a buliról… Bár nem indult könnyen az este, a végére csak sikerült elindulnunk, hogy a srácokkal ünnepeljük az új évet. Igazán nem akarom őket rossz színben feltüntetni, de ők ekkorra már nem sokat észleltek belőlünk, szóval éjfélkor két cuki kis kóreaival köszöntöttük az új évet. Meghallgattuk a magyar, és dél-kóreai himnuszt, aztán elmentünk egyet táncikálni ugyancsak pár ismerős kóreaival. Jó este volt, bár hiányzott a jó pezsgő… Na, aztán csak hazaértünk, és nagyon lelkesen eldöntöttük, hogy fennmaradunk reggeli 7-ig, hogy az otthoni idő szerint is köszöntsük 2011-et. Ebből az lett, hogy Kitti negyed 7-kor rám szólt, hogy nem az ő ágyán kéne elaludnom, szóval lefeküdtünk. :D Én megpróbáltam…

Na, de az 1-je… Hmmm nincs is annál jobb, mikor JANUÁR 1-jén arra ébredsz, hogy ismeretlen kínaiak szeretnének bejutni a szobádba… Próbálkoznak kulccsal, kopogással, mindezt hajnali 10 órakor. Ismétlem JANUÁR 1-jén HAJNALI 10-kor!!!!!!! Kittiben volt annyi erő, hogy megnézze, ki az, szóval kimászott az ágyból, és ajtót nyitott. Gondolhatjátok mennyit fogott fel szegény egy hadaró kínaiból pár órás alvás után… Mikor a néni befejezte mondandóját, Kitti azzal hogy 好了, azaz jól van, OK, be is csukta szépen az ajtót, hogy akkor ezt el is intéztük. De neeeeeeeeeem, most Kínában vagyunk, ez nem ilyen egyszerű. Eltelik két perc. Ismét kopogás, Kitti rendkívül jó hangulatban ismét ajtót nyit. Ekkor már egy létrával felszerelt bácsi nyomult befelé, hogy akkor ő most szerel… Na, én itt húztam a fejemre a takarót, de Kitti közvetített. A tűzjelzőnket tették működőképessé ebben a teljesen normális időpontban… Erről csak annyit, hogy azt sem tudtuk, hogy leszerelték. Csak Kittinek tűnt fel, hogy jééééééééééé, hiányzik a füstjelző… Szeretem ezt ebben a népben. Ha dolguk van itt hát dolguk  van, bejönnek, szerelnek, elmennek, aztán vagy észreveszed vagy nem. Az is lehet, hogy valamelyik nap szépen átköltöztetnek minket, míg nem vagyunk itt… Na, aztán mire ennek vége lett, és már kezdtem volna ismét mély álomba szenderülni, jöttek az éneklős kínaiak… Mint tudjátok, itt imádják a karaoket, és mi vagyunk annyira szerencsések, hogy mindezt a szomszéd épületben szeretik  művelni. Ismét megjegyzem, JANUÁR 1-jén, hajnali 10-kor… jó buli lehetett. :D Mindezek fényében nem kell csodálkozni azon, hogy aznap délután ötkor kezdtem azt érezni, hogy kialudtam magam. :D

VIZSGÁK

Csak 17-én kezdődnek. Próbálok ráállítani magam, de annyira leköt a kis utazásunk iránti lelkesedésem, hogy nehezen megy nagyon. Bár már megszoktam az itteni életet, sokszor elég monoton, és már várom a túrát. Igazi hátizsákos kirándulás lesz, bejárva pár nagyon érdekes helyet Dél-Ázsiában. Még novemberben sikerült olcsó repjegyeket foglalnunk, és ahhoz igazítva terveztük meg az utunkat. Ez nagyjából úgy néz ki, hogy két városban megállva levonatozunk Hainanra, ahol pár napig süttetjük majd a hasunkat, aztán indulunk Kuala Lumpurba. Ide ezért megyünk, mert Malaysia az Airasia központja, és minden repülő ide megy. Szóval ha már ott vagyunk, eltöltünk ott pár napot a következő repülőnkig, ami Bangkokba megy. Onnan aztán átnézünk Kambodzsába, Angkor-ba, ezt nem szerettük volna kihagyni, mivel egyrészt 1992 óta a Világörökség részének nyilvánította az UNESCO, másrészt gyönyörű képet találtunk róla. Angkor egyébként egy nagy templom együttes, ami a Khmer Királyság fővárosa volt 802-1432 között (köszönjük wikipédia buddha). Kambodzsában a tervek szerint ennyit maradunk, és ismét Thaiföld felé vesszük az irányt, ahonnan pár nap tengerpart, és egy-két megálló után Laoszon keresztül érünk ismét Kínába, az anyaföldre… Annak, hogy errefelé jövünk haza, egész egyszerű oka van. Vietnába sokkal bonyolultabb vízumot szerezni. Sajnálom, hogy ki kell hagynunk, de Laosz azt hiszem kárpótolni fog. Nem tudom, hogy vagytok vele, de én nem túl sokat tudtam eddig erről az országról. De most, hogy utánanéztem, talán ezt várom a legjobban. Remélem nem fogok csalódni, szép tájakat, kalandokat és sok fiatal turistát várok a buddha szobrok mellé. Kínában még megállunk két helyen, az egyik Guilin lesz, ami nagyon híres gyönyörű hegyeiről… Innen aztán majd valahogy hazajutunk. Kínában teljesen megszokott az alvós vonat, hiszen hatalmas távolságok vannak, szóval lehet, hogy akárcsak a lefelé út, ez is ilyen jó kis vonaton telik majd. Élmény lesz az biztos. :D Egyébként Kitti blogján szép képes tervet is láthattok az egészről, és ha jól tudom, ő Ji’nanról is szerkesztett egy bejegyzést, amiben ír egy kicsit a város történelméről… Tessék megnézni ITT!!!!!

És akkor elérkeztünk a mai naphoz. Egyébként nem mesélnék el minden egyes Ji’nan-i napomat, mert azért nem különösebben érdekes, de a mai mindent vitt. :D Meséltem már, hogy karácsonykor dolgoztunk volna… nos, a főnök bácsi azóta is folyamatosan kontaktolt velünk, boldog karácsonyt, új évet kívánt. Még egyszer említette, hogy majd elvisz minket vacsizni egyszer, de ebben szerintem egyikünk sem bízott… Aztán valamelyik nap egyszer csak kapok egy sms-t, hogy mikor érünk rá. Megbeszéltük vele, hogy szombaton délelőtt felhív, és akkor megbeszéljük pontosan. nos ebből az lett, hogy 11-kor felhívott, hogy ő most itt van lent, vár minket, indulhatunk. :D Megjegyezném, hogy én ezelőtt 5 perccel másztam ki az ágyból… Mindegy, gyorsan összekaptuk magunkat, és nemsokára egy étteremben találtuk magunkat. Közben elmondta, hogy most Lu cait fogunk enni, ami helyi specialitásnak felel meg. Nagyon finomakat ettünk, közben pedig jó kínai szokás szerint itattak minket. Nagy meglepetésemre jó kis vörösbort kaptunk, csak egy idő után mondtam azt, hogy hát többet nem kéne. :D Amúgy nagyon aranyosak voltak, magyarázták az itteni szokásokat, kérdezgettek, hogy nálunk mik vannak, tényleg nagyon érdeklődők és vendégszeretőek voltak. Ja, igen merthogy azt nem említettem, hogy közben megjelent a főnök bá haverja is. Na, és akkor a nagy talány, mi is a címben szereplő sok kriksz-kraksz. Hát, beletellt 10 percbe, míg kiderítettük. A jelek kiolvasása ugyanis így hangzik:Nansilafu, mi pedig épp azt próbáltuk magyarázni, hogy Nescafe… Nos ebből az lett, hogy ők mondogatták a Nansilafu, hogy az egy ország, mi meg azon gondolkoztunk, hogy ők vajon most kávétermelő országról beszélnek-e, vagy csak szimplán félreértették amit mondunk. Természetes, hogy ez utóbbi, mert mint azt sok szenvedés árán kiderítettük, Nansilafu annyit tesz – és most ide dobpergést kérek – hogy JUGOSZLÁVIA! :D Nem hittem volna, hogy valaha használni fogom ezt a szót kínaiul, de lám-lám miket hoz az élet… Sokat elmond amúgy a kínai gondolkodásról, hogy amikor hazafelé fuvaroztak, megkérdezte tőlem egyikük, hogy tudok-e vezetni, és akarok-e. Mondtam neki, hogy tudok, bár nem nagyon szoktam, mert félek… Erre röhögött egyet, hogy hát ő majd tanít engem. :D Na, már kezdtem megijedni, és felhoztam a számomra legfontosabb érvet: nincs nálam jogosítvány (na meg, hogy az is lejárt már). Hehe, persze ez őt nem hatotta meg, kb annyi volt a reakciója, hogy Na és???? :D Szeretem bennük, hogy semmit nem izgulnak túl.

Hu, szerintem ennyit még sosem írtam nektek, szóval mára ennyi voltam!!!!

Sok puszi haza

Klári

Avagy mindenkinek Nagyon-nagyon Boldog Karácsonyt kívánok!!!!!!!!!!!!!!!! :))))) Én már kezdek melegíteni a hangulatra, reggel óta (na jó, 11kor sikerült felkenem) karácsonyi zenéket hallgatok, és dec. 24-e tiszteletére nem voltam hajlandó bemenni suliba. Gondolom ezért senki nem fog megvetni... :D Bár meg kell vallanom, eddig úgy tűnt, egész hétvégén "dolgozni" fogunk, ami úgy nézett volna ki, hogy minden nap ott ülünk egy kanapén, élő babaként... De tegnap lemondta a főnök bácsi, sűrű elnézések közepette, aminek igazából eléggé örültünk, mert bár nem avgyunk otthon a családdal, barátokkal, nem eszünk finom halászlevet, és anyusütit, azért csak KARÁCSONY VAN!!!!! Szóval ma egész nap filmezni és enni fogunk, aztán este vacsi pár jó baráttal, utána pedig... majd meglátjuk. ;) :D

Tegnap este volt a suli karácsonyi műsora, vagy igazából nem is tudom, minek nevezzem, inkább egy jó kis Coca Cola reklámnak tűnt nekem, sok jófajta kínai programmal. :P Ez alatt értem a hamis éneksektől kezdve a tanárok dalán át a tánc különböző fajtáit bemutató iskolatársakat, az elvileg vicces kis jelenetekig, amiből én ugye nem sokat értettem. :D De azért mi nagyon lelkesen "tomboltunk" a kínai közönséggel, és bármennyire is furcsa volt pl egy hastáncos, vagy egy "divatbemutató" a "karácsonyi" műsorban, nem tudtam nem szeretni a cuki kis kínaiakat. :D

Még így a bejegyzés végére mellékelem Nektek azt a képslapot, amit ösztöndíjasként kaptunk e-mailben... Hát hogy gondol itt ránk a kínai kormány... :)))))

Azért figyeljétek, mennyire kínai az egész, felül a nyuszi azt jelzi, jövőre náluk a nyuszi éve lesz... :)

Még egyszer Boldog, Békés Karácsonyt Mindenkinek!!!!

Sok puszi

Klári

Sziasztok!

Úgy tűnik, elég nagy lemaradást kell behoznom, szóval gyorsan neki is látok… Kezdem ott, ahol legutóbb abba hagytam… Ja, igen, indultunk a csoporttal enni egyet! Nos, ez egész jól sikerült, az osztályfőnök nénin kívül velünk tartott „tingli” laoshi is, azaz a magnóhallgatásos óránk tanár nénije. A képek között már egy ideje fenn van ennek is a termése, bár itt jegyzem meg, ezek Vera képei, én csak azért töltöttem fel, hogy Ti is megnézhessétek, kikkel is tanulok együtt nap, mint nap. Az étterem egy Hot Pot-os hely volt, aminek az a lényege, hogy az asztalod közepén van egy főzőlap, vagy igazából gázrózsa, épp milyen helyen jársz. Ezen forralod fel azt a vizet, amiben aztán megfőzöd a sok-sok féle zöldséget, tofut és husit. Érdekes volt, hogy a tálunk két részre volt osztva, az egyikbe csípősebb, a másikban „sima” vizet öntöttek, és mi ebbe dobáltuk a sok finomságokat.

A nap úgy tűnik az evésről szólt, mert késő délután elvitték az egész külföldi kolóniát egy először kávézónak beharangozott helyre, ami mint kiderült egy „Subaru-étterem” volt. Nekem nem teljesen volt világos, hogy került oda egy Subaru, de ez Kína, semmi nem csodálkozunk. Szóval azóta csak így hívjuk a helyet: Subaru-étterem. Ahol egyébként egész jókat ettünk. Svéd asztal volt, szóval mindenki rabolt amit látott (csak kávét nem sikerült keríteni), közben meg odajött a főnök, hogy mindenkivel beszéljen két mondatot, és lefényképezkedjen velünk. Gyanítom ez volt az egész megvendégelés célja, de nem különösebben bántuk, ingyen teletömtük magunkat mindenféle jóval, ez volt a legkevesebb. Amúgy is nagyon szépek vagyunk, csak emeltük a hely hangulatát.  ;) Jaj, már nagyon jól esett vajas kenyeret enni normális szalámival, meg egy kis sütit. Most biztos jót mosolyogtok rajtam, de nekem nagyon hiányzik a jó kis vajas kenyér, NEM ÉDES kenyérrel, és a jó kis hazai szalámi…

Következő pénteken aztán a helyi múzeumba vittek el minket, ami az ősrégi kődaraboktól kezdve a kalligráfiákon, festményeken át tele volt minden régiséggel. :D Sok újat mondtam, igaz? Na, majd a képeken meglátjátok, amit én is… Amúgy nekem elég megdöbbentő volt, hogy kb. minden második edény, ékszer és hasonló szépség minimum 8000 éves volt. Hihetetlen történelme van ennek az országnak, nem is ártana lassan jobban belemélyednem, mert egész izgalmasnak tűnik.

Épp valamelyik héten néztünk pl. egy egész jó kínai filmet, most azon vagyok, hogy ezen a téren is behozzak egy kis elmaradást…

Vasárnap Sun Yue elvitt egy helyi katolikus templomhoz. Nagyon érdekes volt látni a nagy kínai forgatag közepén ezt az igazán európai épületet, bár az kicsit levont az értékéből, hogy nem volt meg a templomok szokásos nyugalma. Bent ugyanis épp egy kínai turistacsoportnak mutogatták az épületet, és oda ugye kell a mikrofon.  Hát igen, a templomoknak itt ennyi a szerepe. Persze tartanak miséket is, de gondolom 24-én sem lesz hatalmas tumultus. Mi amúgy készülünk elnézni arrafelé, mert az egyik kóreai csoporttársunk énekelni fog valamilyen karácsonyi műsorban. Kíváncsi vagyok, milyen lesz annak a pár százalék katolikus kínainak a karácsonya.  A többi, ha egyáltalán ünnepli, akkor csak azt látja benne, amit külföldről közvetítenek neki. Díszíts fel mindent (halleluja, örül a mindent csicsákkal tele nyomó kis kínai), és vásárolj ajándékot, akinek csak bírsz (itt örül a heti hét napban napi 12 órát minimál pénzért dolgozó boltos). Amikor pl. megkérdeztem egy lányt, hogy neki mit jelent az, hogy állítása szerint kedvenc ünnepe a karácsonyt, azt felelte, hogy hát feldíszíti a szobáját, ott ül magában és kb. örül annak, hogy ünnep van… Nem is értem, hogy miért erőlködnek ennyire, megvan nekik a maguk ünnepe, én sem szoktam nagyon rohanni otthon, hogy tavaszünnepet üljek. Na, de tényleg nem csodálkozok én már semmin, legalább valami minimális hangulatom van, ha bemegyek az áruházba, vagy a mekibe, amik tele vannak aggatva minden lehetséges dísszel. Azért ha néha belegondolok, hogy most otthon esik a hó, és mindenki már a karácsony estét szervezi, családdal, meghitt vacsival és sok sütivel, akkor kicsit elszorul a szívem. Én most is csak itt ülök a könyvem mellett, és a 24-éről az jut eszembe, hogy elmegyünk enni egy finomat,és kész. Na, de legalább olyanokkal leszek, akiket szeretek, szóval a lényeg valahogy csak összejön. A többit meg majd meglátjuk.

Az idő egyébként most nagyon jó, múlt hét elején esett egy kis minimális hó, de nem is jellemző errefelé, amúgy is nagyon száraz az időjárás, szeptember-október óta szinte semmi csapadék nem volt. A szél viszont nagyon megkeseríti az életünk.

Mostanában nagyon jó kis kávézókba vitt el Sun Yue, tiszta európai feeling, finom kávé, és forró csoki. Örültem, hogy ilyenekre is rátalálunk vele, mert nagyon tudnak hiányozni ezek a hangulatos kis helyek. Ott érzem igazán otthon magam, és tök jókat beszélgetünk, már ha azt beszélgetésnek lehet nevezni. De szerencsére sok hasonló dolog érdekel minket, szóval mindig akad valami. Bár az nekem is rejtély, hogy hogy jutottunk el legutóbb az Ótestamentumig… :D

Mára ennyit Nektek, rólam, majd a hét vége felé még jelentkezem, azt hiszem lesz mit mesélni, ma tudtam meg, hogy fog telni a karácsonyom…

Sok puszi haza

Klári

Sziasztok!

Gondoltam ahelyett, hogy huszadszorra is felmennék a facebookra, vagy hasonló értelmes időtöltést találnék magamnak, írok Nektek pár sort. Már ha olvassa ezt egyáltalán valaki, néha igencsak kételkedek benne…

Túlságosan sok minden nem történt az utóbbi időben, hacsak az nem, hogy VÉGRE ELMENTÜNK MOZIBA!!!!! Ismertek, szóval gondolhatjátok mennyire örültem, hogy végre megint beülhetek egy jó filmre. Ami jelen esetben a Harry Potter 7/I. része volt, és bár én mindig is könyv párti voltam, tényleg nagyon tetszett! Szerencsére előző este megnéztük a hatodik részt, mert már nagyon elfelejtettem, mi és hogy történt a történet második felében. Szóval így képbe is kerültem, és tudtam követni a fonalat. Aztán néha már be is ugrott a könyv egy-két fontosabb jelenete is. :) Maga a mozi eléggé rendben volt, bár nem sikerült 3D-ben néznünk, és a terem is csak akkora volt, mint otthon a kisebbek. Ja, és nekem nagyon hiányzott a pattogatott kukorica illata! Otthon az a legjobb, amikor belépek a moziba, és máris megcsap az a semmivel össze nem téveszthető illat: a SÓS pattogatott kukorica. Sajnálattal vettük azonban tudomásul, hogy a kínaiak csak az édeset ismerik. Egyébként nem szeretek mozizás közben enni, de a hangulat miatt hiányzott. A kínaiakkal egyébként teljes mértékben meg voltam elégedve, mert elég sok rosszat hallottam a mozizási szokásaikról (hangoskodnak stb.). Ehhez képest elég kulturáltak voltak. Még azon is túltették magukat, hogy nem a helyünkön ültünk… Ja, még valami, ami tetszett: a film 20:20-ra volt kiírva, és akkor el is kezdték! Mi persze nem siettünk, mondván úgyis egy csomó előzetes és reklám lesz még előtte. Hát nem. Szóval elég gyorsan le kellett huppannunk, hogy nehogy lemaradjunk valamiről. És megérte! És mielőtt megkérdeznétek: nem, nem szinkronos film volt... angolul néztük, kínai felirattal, amiből egyébként néha-néha elkaptam egy-egy jelet... Az ár is abszolut elfogadható volt, főleg, hogy korábban azt hallottuk, nagyon drága a mozi. Ehhez képest a teljes ár is csak 50 yuan lett volna, mi pedig a diákunkkal féláron mehettünk be. :)

A hétvége egyébként most csak a nagy punnyadásról szólt. Szegény Kitti lebetegedett (remélem nem tőlem kapta el, bocs Kitti...), mi meg csak egyszerűen lustálkodni akartunk. DE! Mielőtt elfelejteném megemlíteni, lefoglaltuk a repülőjegyeinket a januári-márciusi szünetre… Úgy döntöttünk, ellátogatunk délre, a jó melegbe. Most aztán kezdődnek a komoly egyeztetések a napon fekvős – kultúrálodós napok számát illetően, de a képeket nézve engem sem lesz nehéz befűzni pár nap tengerparti barnulásra… :D A részleteket majd később, ha már minden kialakult…

A hétvége másik (nem épp kellemes) eseménye az volt, hogy két csoporttársunknak kigyulladt a szobája… Előtte pedig valakinél felrobbant a vízbojler, vagy mi, szóval én most folyamatosan idegeskedem, hogy velünk mi fog történni. De jobb félni, mint megijedni, nem? Mondjuk legalább senkinek nem esett baja, ami elnézve a kolit szinte csodaszámba megy…Mert ugye minek is működne a tűzjelző, elég ha fenn van a plafonon és szépen dísziti a szobát...

Ma kikaptuk a dolgozatunkat… Nagyjából olyan lett, mint vártam, bár sok olyan volt, amit figyelmetlenségből rontottam el (mint ahogy szoktam). De összességében azt hiszem teljesen reális pontokat kaptam. Bár arra rájöttem, hogy nem éppen hatékonyan tanulok, valahogy az az idő, amit a könyv felett töltöttem, sokkal kevesebbet ért, mint vártam.

Pénteken megyünk a csoporttal ebédelni egyet!!!!!! Ma mondta az osztályfőnök néni (néninek nevezem, de kb. 25 éves), hogy pénteken megvár minket, és együtt eszünk egyet. Biztos jó lesz, nagyon szeretem a csoportot! :))))

Hát hirtelen ennyi. Ha lesz türelmem, töltök fel pár képet a mozizásról is. Ja, igen, még ígértem, hogy majd csinálok képeket a boltban az érdekesebb kajákról, hogy milyen műanyagokat eszünk stb… Hát sajnos bent nem lehet fényképezni, de Kittinek valahogy sikerült, én meg elloptam a képeit… :P Szóval, ha nem leszek lusta, egyszer ezeket is láthatjátok.

Addig is sok puszi haza, hallottam, hogy leesett az első hó, mászkáljatok egyet helyettem is a hóesésben!!!!!!!

Klári

Sziasztok!

Végre itt vagyok, és lelkiismeret furdalás nélkül ülhetek le a gépem elé… Ma ugyanis volt egy kisebb vizsga-féleségünk, és az utóbbi napokban csak ültem a könyvem felett, és próbáltam elmélyedni a kínai nyelv szépségeiben… Hát, nem mondom, hogy ez a legjobban sikerült, mert néztem azért nagyokat a vizsgalapot nézve. Az bosszant, hogy sok olyan feladat volt, ami benne volt a könyvben, emlékeztem is, hogy az oldalon alul/középen/felül, csak arra nem, hogy mi a megoldás. Sokszor ugyanis csak egy-egy példán keresztül mutatják meg a szavak használatát, és 10 leckénél nem mindig sikerül mindent megjegyezni…  Azért legalább látom magamon a minimális fejlődést. Mert bár pont azokra nem sikerült rákérdezni a tanárnőnek, amit tudtam, azokat legalább megtanultam. Mostantól pedig kicsit jobban belehúzok majd. Igazából nagyon hullámzó a hangulatom a tanulással kapcsolatban. Néha úgy vagyok vele, hogy ennél nehezebb nyelv nincs is, és nem értem, hogy minek próbálkozom egyáltalán, máskor meg teljesen fel vagyok pörögve, és alig várom, hogy legyen alkalmam megszólalni… Na, most épp ez utóbbiban leledzem, de kérdezzetek meg holnap reggel, mikor fel kéne kelni… :D A lényeg, hogy azért nem keseredtem el, mert ugye hibáiból tanul az ember…

Na, és ha már a hibáknál tartunk. Jó tanács. Ha valaki nem érzi 100 %-osan egészségesnek magát, ne induljon el novemberben bulizni, tudván, hogy úgy is sétálni fog oda-vissza… Tapasztalatom forrása a múlt hétvégére vezethető vissza, mikor is szóltak Ambrusék, hogy a közeli szórakozóhelyen „kóreai est” lesz. Mivel tényleg közel van a hely, ingyenes a belépés, és éjfélig még ingyen is ihatunk, gondoltuk meg kell néznünk, mit is jelent a kis „cukiságok” bulija. :D Én még mindig meg voltam fázva egy kicsit, de már fél lábbal kifelé voltam belőle, gondoltam miért is ne lazulhatnék én is egy kicsit… Hát ebből az lett, hogy másnap arra ébredtem, hogy valami gusztustalan váladék nem engedi, hogy kinyissam a szemem. Teljesen össze voltak ragadva a szempilláim, mikor pedig ezt sikerült eltávolítani, és belenézni a tükörbe, hát, majdnem sikerült megijedni magamtól. Az egész jobb szemem vörös volt, merő vér, akár csak valami szörnyecskének! Eleinte úgy gondoltam, hogy majd elmúlik, de mikor másnap az egyik tanárnő is megjegyezte, hogy nagyon csúnya, és kedvenc szlovák csoporttársam reggel köszönés helyett inkább felajánlotta a szemcseppjét, rájöttem, hogy ezt nem szabad könnyedén venni.  Szerencsére a szemcsepp használt (és megtanultam a kínai nevét is, ami azért aranyos, mert szabad fordításban „szemvíz”-nek nevezik), és azóta beszereztem vitaminokat is, szóval már igazán jól vagyok (ezt most lekopogom).

Visszatérve a kóreai estre… Nekem nem igazán jött át, hogy az egész mitől kóreia, volt egy zenekar, ami mellesleg elég jól játszott, és az este folyamán szinte csak ismeretlen kóreai számokat adtak le, de távol sem láttam annyi cukiságot, mint amit az itteni létszámuk alapján vártam volna. (Biztos szorgosan készültek a mai vizsgára… :P )Viszont viszonylag sok külföldi volt, és bár nehezen rázódtam bele a táncikálásba, csak sikerült hajnali 5 körül lefeküdni. A következményeket fentebb olvashattátok…

Még a múlt hétvégéhez tartozik… Kitti elvitte Klárit kirándulni. :D Na jó, csak Ji’nanban sétálgattunk, de Kitti érdeme, hogy meglátva szép időben rejlő lehetőségeket, megnézte, hogy jutunk el a leghíresebb kútig, ami a városban található. Ji’nan ugyanis arról híres, hogy rengeteg forrás található itt. A leghíresebb a Fekete Tigris forrás, mi tehát ehhez mentünk el, szép idő volt, úgyhogy sétáltunk, és igazán megérte! Már az oda vezető út is gyönyörű  volt, egy szépen kiépített kis csatorna mentén sétálgattunk,a  lélekmelengető napsütéses őszi idő, az évszak minden színével borított fák el is feledtették velem a hétköznapok szürkeségét. Volt még ott több forrás is, de természetesen nekünk a hatalmas tigris-szobrokkal kellett fényképezkednünk. Ha megnézitek a képeket, láthatjátok a méretarányokat… Olyan picinek éreztem magam… :D Amúgy nagyon sok ember volt, akik vízért jöttek. Hatalmas flakonokkal jöttek, de azt sajnos nem tudtam meg, hogy ez a víz esetleg így is iható-e, vagy csak felforralva, teázgatásra való... Volt még ott egy szép nagy épület, aminek a funkciója nem vált teljesen világossá számomra, de belül volt egy kiállítás, amiben Ji’nan második világháborús történelmét mutatták be. Lényeg, hogy nagyon szép volt, jó volt kicsit megint a turistát játszani. Természetesen nem lehetett kihagyni a "külföldi vagy, csinálhatok egy képet rólad?" című előadást sem, de még mindig nem zavar a dolog. Legalább minden héten megkapjuk, hogy szépek vagyunk. :P :D :) Képek itt.

Kezd nagyon hiányozni a jóga. Mindig el akarunk indulni beiratkozni (mert a suliban semmi mozgási lehetőség, leszámítva a mindennapos lépcsőzéseket), de valahogy nem jutunk el odáig. És hát, hogy őszinte legyek, mikor elmegyek a játszóterünk mellett, mindig ámulok-bámulok és elmegy a kedvem attól, hogy hülyét csináljak magamból… Itt ugyanis úgy vannak kialakítva ezek a kis terek, hogy van bennük mindenféle olyan szerkentyű, amikkel jól be tud melegíteni az ember, nyújtani, húzódzkodni, szóval mozgolódni.(Jó lenne otthon is látni ilyeneket.) Mikor elmegyek ezek mellett, látom, hogy az olyan idős nénik, akik otthon az orvosi rendelőben ücsörögnek, mert menni alig bírnak, na, azok itt úgy pakolgatják fel a lábaikat, mint valami kis balerina.  Iszonyatosan hajlékonyak, és szerintem figyelnek is a mozgásra nagyon, és pont ezért nem tudom, hogy tudnám követni egy kínai jógatanfolyam menetét. De már valami nagyon kéne, ez a folytonos egy helyben ülés nem tesz jót a hátamnak…

Jelen pillanatban ennyi jut az eszembe. Hét közben mindig akad egy-egy pillanat, amit szeretnék elmesélni nektek, de valahogy mikor leülök, a fele sem jut eszembe annak, amit mondani akartam. Szóval inkább nézzétek a képeket!!!!!!

Puszi mindenkinek

Klári

U.i.: Elérkezett az a pillanat is, hogy melegem van a szobában!!! Szóval eddig igencsak jól teljesít a fűtés, reméljük megtartja eme jó szokását…

Hát igen, erre a bejegyzésre azt hiszem számítani lehetett, miután tegnap este valósággá vált az, amit én már évek óta mondogatok: Sebastian Vettel világbajok lesz egy szép napon! :D De miért is olyan nagy szó, hogy láttam Forma 1-es pályafutásom holtversenyben (2007, Brazília, ha emlékeztek… ) legszebb versenyét? - kérdezhetnétek, miután már áradoztam róla, hogy, jaj de jó is az, hogy az itteni tv is adja a futamokat… Hát a kínaiak értenek az időzítéshez. Tegnap nem adták le a versenyt. Kiderült ugyanis, hogy valami Ázisa-olimpia-féleség zajlik éppen, és szerintük engem jobban izgat a tollaslabda verseny, mint az, hogy a nagy kedvencem vajon VB lesz-e idén… Mondanom sem kell, hogy kisebb idegösszeomláson mentem keresztül, mikor tudatosodott bennem, hogy ezt akkor itt most komolyan gondolják. Kicsit le is írtam a kínai tv-ket, nagyon sokat kell még lapátolniuk nálam, hogy kiengeszteljenek… Na, de térjünk vissza a tegnap estére. Hihetetlen szerencsém van Kittivel, aki igen csak jól tudja kezelni az enyhén hisztis megnyilvánulásaimat, és nagyon gyakorlatiasan megközelítve a problémát felvetette, hogy akkor ő most felhívja skypon a családot, és ha minden jól megy, csak a tv elé fordítják a számítógépet, én pedig máris magyarul követhetem az eseményeket. :D És igen, sikerült!!!!!!! Innen is ezer köszönet Kitti családjának, akik lehetővé tették, hogy még különlegesebb legyen ez az élmény kis lelkemnek!!!!!!! :))))))))))))) Ezt még emlegetni fogom egy darabig, az biztos… ahogy ültem itt Kínában a skype előtt, és néztem kép a képben, ahogy a forma 1 új bajnokot avat... A lányok már így is kezdik unni, mert most csak e körül forog a kis agyam egy darab agysejtje. :D

Na jó, 10% még a kínaira koncentrál, szóval lassan nem ártana elkezdeni a tanulást sem. A múlt pénteket amúgy is kihagytam, mert már elegem volt abból, hogy soha nem tudok elaludni időben, lévén folyamatosan meg vagyok fázva, az orrom pedig egyből bedugul, ahogy megtalálnának az álommanók. Emiatt pedig reggel úgy ébredek, mintha le sem feküdetem volna… Szóval meghosszabbítottuk a hétvégét, és azt kell mondanom, jót tett ez a punnyadós pár nap. Az is jól esett, hogy mindenki nagyon aggódott értünk, a tanár néni még azt is megkérdezte, voltunk-e kórházban, a csoporttársak meg egyszerűen csak hiányoltak. Hát igen, pótolhatatlan elemek vagyunk a csoportban. Beszéltük is Verával, hogy nem lóghatunk egy napot sem többet, mert nagy rajtunk a felelősség… :D

Ja, igen, a szombat azért még megér pár mondatot… Reggel ugyanis elmentünk a kínai diákok önképző kalligráfia órájára, ahol megpróbálták átadni a tudásukat a festegetés kapcsán. Nagyon nem ment nekik, de legalább jókat mosolyogtak rajtunk… Erről láthattok itt képeket. ( Az 'életképek' album is frissült, néha elkattant pár kép itt-ott... )Délután aztán elmentünk arra a bizonyos próbára, amiről a kis barátnőm mesélt. Kis naivan úgy gondoltam, hogy akkor megnézzük, hogy készülnek a kínai diákok egy divatbemutató-féleségre, de nem… azt akarták, hogy mi is majd ott vonulásszunk velük karácsony táján, akkor lesz ugyanis egy program, ahol mindenki más műsorral készül. Olyan kimittud, mutasd meg magad-féleség lesz. Még nem tisztázódott bennem a dolog, de érdekes lesz, azt már most látom. No, de minket nem kapnak meg, de megígértük, hogy szólunk az orosz lányoknak, ők jobban hozzászoktak már a magas sarkúban vonuláshoz. Én maradok a macis pulcsis néző szerepében… Este azért még átugrottunk egy szülinapi bulira a Shanda-ra, végre beszéltem már a srácokkal is. Nekik most voltak a negyed éves vizsgák, volt mit ünnepelnünk… Jól is sikerült, vasárnap sem vittem túlzásba a házi írást. De lassan nekem sem ártana belehúzni, mert bár nálunk sokkal lazább a suli, és csak egy tárgyunkból lesz vizsga jövő héten, de sokkal többet kéne foglalkoznom a „szövegértéssel”, amit vagy a tv-vel, vagy egy-két frissen beszerzett kínai filmmel szándékozom erősíteni. Csütörtökön pedig kb. 400 szóból fogunk írni, bár örüljek, mert csak 100-t fog kérdezni a tanár néni…

Mióta legutóbb írtam, ennyi történt körülbelül… Pénteken elmentünk pizzázni, aztán csatlakozott hozzánk Vera két kínai ismerőse, szóval fogjuk rá, hogy addig is kínaiztunk… De egész este azt kérdezgette tőlem az egyik srác, hogy miért nem beszélek többet… Hát mondom nem szeretek beszélni. Pontosabban, aki ismer, az tudja, hogy csak akkor szeretek és tudok, amikor tényleges mondanivalóm van, sokat pedig olyanokkal tudok, akiket jól ismerek. Emiatt rosszul is érzem magam, mert látom, hogy milyen könnyű dolguk van azoknak, akik alapjából olyan típusok, hogy be sem áll a szájuk… Én elüldögélek a jelek felett, megfejtem a szövegeket, szótárazgatok, nézem a nyelvtant, de sokszor úgy érzem, nem sok értelme van ennek, ha ilyen nehezen szólalok meg…

Na, de nem kesergek egy ilyen szép napon, amikor már FŰTÉS IS VAN!!!!!! Este még melegem is volt, tényleg furcsa érzés…

Ennyi voltam mára. Bocsánat azoktól, akik nem értékeli a Forma 1 iránti töretlen lelkesedésem, de mikor hallottam Vettelkémet sírni, hát az olyan adrenalin adag volt, hogy azóta is pörgök, mint egy búgócsiga… :D

Millió puszi haza

Klári

Sziasztok!

Mivel már sok helyről megkaptam, hogy nem igen frissítem a blogot, gondoltam ma nekiülök. Igazából nem is tudom, mit írjak nektek, csak úgy éljük a mindennapokat, hol több, hol kevesebb lelkesedéssel. Tegnap például már nagyon elegem volt abból, hogy folyamatosan csak írogatom a jeleket, és pár nap alatt el is felejtem őket. Maximum az marad meg, amit már 100-szor láttam, és leírtam.  Persze mindig is tudtam, hogy nem a legkönnyebb nyelvnél ragadtam le, de néha nagyon frusztrál a dolog. Ilyenkor aztán jót tesz egy kis séta, fülemben a kedvenc zenéimmel, vagy, mint például tegnap, egy jó kis film. :)

Erről jut eszembe! Legutóbb ugye írtam, hogy Valentin szerzett nekem kis tanító nénit, és már találkoztam is vele. Hogy nevén nevezzem a leányzót: 孙越, azaz Sun Yue…  Nos, azóta felvettem vele a kapcsolatot neten és sms-ben is, és találkoztunk is egy újabb vacsi erejéig. Mivel nagyon rám fér a beszéd gyakorlása, elhatároztam, ha törik, ha szakad, valamiről elkezdek majd gagyogni.  És hát mi mással is nyitna az ember, mint hogy „hogy vagy, milyen napod volt?”. :D A lány pedig elmesélte, hogy volt egy órája, amin filmeket szoktak nézni, aztán megbeszélik. Erre természetesen felkaptam a fejem, hiszen máris találtam közös témát! Az este folyamán így előjöttek a filmek, rajzfilmek, az internet. A szövegértésem még hagy kívánni valót maga után, de mikor megtudtam, hogy ismeri, sőt látta is a kedvenc filmem (Amelie csodálatos élete, kínai nevén 天使爱美丽 – Angyal Amelie), hát, teljesen oda voltam, meg vissza. :D Már azt is megbeszéltük, hogy elmegyünk együtt moziba, ami nem tudom, hogy fog elsülni, lévén még egy nagyon gagyi kis mesét sem értek meg feltétlenül. No, de hát a mozit szeretjük, bármi történjék is, bár az elkeserít, hogy sós pattogatott kukorica itt nincs, csak édes… Sun Yue egyébként még elhívott valamiféle divat-show-féleségre is, ami nem igazán tudom, mit takar, de írtam neki, ha tud valami konkrétat, csak szóljon! Jaj, és még egy kis érdekesség vele kapcsolatban! Vacsi után elvittek minket egy kis boltba. Mint kiderült ez egy olyan hely, ahol bárki bérelhet egy kis doboz nagyságú tárolót, aminek kis üveg ajtaja van, és belepakolhatja azokat a dolgokat, amiket el szeretne adni. Ők a barátnőivel például képeslapokat, levelezőlapokat (pl. magyar, 50-es évekből származóakat is!!!!!!!) árulnak. Szóval ők ezt ott tartják, a boltos pedig árulja helyettük a dolgokat. Láttam fülbevalótól kezdve a kontaktlencsén keresztül sok mindent, érdekes megoldás, tényleg tetszett!

A legutóbbi bejegyzésem óta egyébként nem mentünk sehová, csak bulizgatni , én azt is csak egyszer. Kiderült, hogy egy közeli szórakozóhelyen a lányok éjfél előtt ingyen ihatnak mindenféle koktélokat, szóval gondoltuk, kipróbáljuk… Nem is volt rossz, csak az elején elég kevés ember volt ott. Később aztán beindult a buli, volt valamiféle zenekar is, aztán ahogy telt az idő, azt vettem észre, hogy a kínai fiatalokkal táncolgatunk. :D Innen aztán áttaxiztunk egy másik helyre, ahol egyből egy  tök ismeretlen afrikai srácba botlottunk. Bár életemben nem láttam, úgy köszöntött, mint régi havert. Természetesen egyből itatott ő is… Ahogy azt a kínaiak is teszik. Hihetetlen, de egy lány nekünk köszönte meg, hogy meghívhatott minket egy-két-három… nem tudom hány italra. A kedvencük egyébként a whiskey - ice tea, és ez elég nagy mennyiségben… :D Közben összefutottunk pár kedves kis kóreaival is, szóval elég jól alakult az este.

A lecsó…. Igen, a lecsó… Ha valaki szemfüles, akkor észrevehette, hogy a múlt hét folyamán töltöttem fel képeket ilyen címmel.  Az ok igencsak egyszerű. Kezdtük megunni a kínai kaja-pizza-szendvics választékot, és úgy döntöttünk, felhasználva Kitti magyar fűszereit, és a kínai zöldség kínálatot, csillapítjuk a magyar konyha iránt érzett vágyainkat. :D A főszakács Iván volt, kuktaként működött közre Kitti, Vera, kis Iván, Balys pedig jelenlétével tette még különlegesebbé a pillanatot. Én fotózgattam, túl sok érdemi munkát nem is mertek volna rám bízni. :P Amúgy nagyon jól sikerült, irtó jót ettünk belőle, legközelebb jön a pörkölt!!! Innen is köszönet Ivánnak, jó szakácsunk van...

Már kezdünk azon gondolkodni, hogy is kéne majd visszajönni még ide… Szinte biztos vagyok benne, hogy akkor fogom igazán élvezni az életet itt, mikor majd eljön a nyár… No de addig is még sok minden van hátra, főleg a nagy szünetünk január-március táján, nagyon remélem, hogy sikerül valami jó kis útitervet összeállítani.

Ennyi történt mostanában velünk, de hogy ne mondjátok, hogy nem próbálkozom, gondoltam összeszedek Nektek pár dolgot, amiről kérdeznétek…

ÉDESSÉG

Igen fontos része kis életemnek, bárhol is vagyok. És mivel két hét alatt sikerült elfogyasztanom a minimum fél évre szánt csoki adagomat, „kénytelen” voltam megismerkedni az itteni kínálattal is. Ez alatt a következőkre jöttem rá:

1.       Ezt már írtam is. A kóreai édességek nagyon finomak. Sok-sok csokis süti, ami néha életmentő…

2.       A kínaiak nem tudják mi az, hogy CSOKOLÁDÉ. A csokikrémes sütijeik nem csokikrémesek. Még csak nem is hasonlít annak az ízére, amit én csokoládénak nevezek. A táblás, szeletes csokik hasonló szinten vannak. Nem bróbálom többet.

3.       Van Snickers és Dove csoki, és látok még Kit-kat-et is, de ezek drágák. Vagy legalábbis otthoni árakon vannak. A kedvenc Dove csokim pl. 6,5 Yuan (kb 200 Ft), és ez csak egy kis szelet. Ahhoz képest, hogy a reggelim másfél yuanos, ez azért sok. Bár ha megfigyeljük, ami márkás, az itt is drága. A testápolók, hajápolók, kencék nem olcsók. Főleg nem az a pár márka, amit mi ismerünk…

4.       Találtam csokikrémet! Banánnal és egyéb gyümölcsökkel fogyasztva nem csak finom, de tápláló is… :D Csak kicsit fáj már a hasam. :P

KÖZLEKEDÉS

1.       Említettem már. A kínaiak nem képesek vezetni. De ugye a nagy káoszban mindenki megtalálja a maga kis helyét. Az sms-ező kismocis, a féket nem ismerő autóvezető, a markolóval játszadozó építőmunkás… Mi pedig kifejlesztjük az átkeléshez szükséges 7. érzéket…

2.       A tömegközlekedés olcsó. 1-2 Yuanért lehet buszozni, szóval kb 30 Ft egy „vonaljegy”. :D Itt mondjuk csak bele kell dobni egy kis fémdobozba a pénzt, vagy egy feltölthető kártyát kell lecsippantani. Legalább nem kell azon gondolkodnom, hol vegyek jegyet…

3.       Nem tetszik, hogy nincs éjszakai busz. Semmi nincs 9 után. Azért ilyenkor eszébe jut az embernek, milyen jó is hajnalban hazabuszozni a Nagykörúton… :P

4.       A taxi viszont olcsó. az alapdíja 7,5 Yuan, de van, hogy nem is mozdul meg az óra, és már otthon is vagyunk. 10 Yuannál nem szoktunk többet fizetni így sem. Lényegében négy ember kb 300 Ft-ért taxizik… Persze mindebbe vegyétek bele, hogy valószínű a fizetések nem járnak az otthoniak közelében, vagy legalábbis átlagban nem…

FORMA 1

1.       NÉZZÉTEK, mert én is itt ülök a tv előtt, ha csak nem éjfélkor kezdődik, mint legutóbb….

2.       Legutóbb kivettem azt a kifejezést a kommentátorok szavaiból, hogy „versenymérnök”… Ne mondjátok, hogy közben nem lehet ebből is tanulni…

3.       Na jó, ez nem igazán Kína-téma volt, de nem hagyhattam ki. :P

Már ebből is láthatjátok, hogy nem sok minden jut most eszembe. De ha valaki szeretné velem megbeszélni a Vb-állást, skypon, msn-en és gmailen elérhető vagyok. :P A hétvégére van pár dolog kilátásban, szóval ha lesz valami említésre méltó, írok minél hamarabb…

Ja, ha valaki nem olvasná a lányok blogját (Kitti és Vera ) , íme a magyar csapat, akik bevállalták a vízbe esős játékot:

http://v.iqilu.com/content/index/326813

 
http://v.iqilu.com/content/index/326774

És nézzétek a képeimet folyamatosan, mert van, hogy nem írok, de feltöltöm az érdekesebb fotókat. Szóval nézelődjetek itt!!!!!!!!

Sok puszi haza!!!!!!

Klári

Hát, ismét szia mindenkinek!

Először is hatalmas elnézés mindenkitől, hogy októberben ennyire belustultam. Nem mintha nem történt volna semmi, amit meg akartam volna osztani veletek, de leginkább az foglalt le, hogy finom meleg holmikat szerezzek be, lévén itt is beköszöntött az ősz/tél, és persze ez is jó kínai szokás szerint egyik napról a másikra jött… Mostanra már úgy érzem, nagyjából fel vagyok készülve a hidegebb napokra, de azért még hátra van egy pléd és egy elektromos ágymelegítő felkutatása. A fűtés csak november 15-től indul be, de a gyakorlottabbak szerint nem árt, ha beszerezzük a fent említetteket. Persze itt semmit nem kell 100%-ra venni, ma is például nagyon kellemes az idő, és még a hétvégén is marad, talán ki is kellene használni az utolsó napsütéses órákat.

Nagy szerencsétek még, hogy holnap nem kell suliba mennünk, ezért eléggé fel vagyok dobva ahhoz, hogy nekiüljek mesélni kicsit…  Igazából holnap az iskola 60. ”szülinapját” ünneplik, és az ünnepségek miatt senkinek nem lesz órája. Bár minket (Verával) az osztályfőnök néni szeretett volna beszervezni, hogy öltözzünk ki, és menjünk el valahova „ünnepelni”, de szerencsénkre sikerült lebeszélni róla, olyan érveket felhozva, hogy „de hát mi minden órán itt ülünk, mindig tanulunk, mint az osztály legszorgalmasabb diákjai”, csak holnap ne kelljen felkelni! Mivel a tanárnő tényleg kedvel minket (bowlingozni is eljött velünk), sikerült lepasszolni a feladatot, így most nagyon örülök, hogy holnap addig alszok, amíg én akarok! Nem hiszitek el, de ez a pár óra is nagyon fárasztó tud lenni. Délben hazaérünk, pihenünk egy kicsit, eszünk valamit, aztán bealszunk, hogy késő délután nekiállhassunk tanulni… Ez egy kicsit monoton is tud lenni, nem más ez, mint otthon, csak éppen más környezetben, messze tőletek.

Ezért is örültem, hogy múlt pénteken sem kellett iskolába menni, mert „Klárit elvitték kirándulni”… Igazából mai napig nem tudjuk, hogy miért, de nagyon el kellett minket távolítani a suliból, ezért bevágtak miket 3 buszba, és vittek-vittek jó messzire! 2-3 órányit buszoztunk, és végül egy cseppkőbarlangnál lyukadtunk ki. Lehet erről a lányok beszámolóit kéne olvasnotok, mert nekem annyira „nem jött át” a hely. Kb ugyanazt láttam, mint otthon, annyival megspékelve, hogy az idegenvezetésből nem értettem semmit, a barlangban pedig minden tele volt karácsonyfa-világítással, és ha akartál egy gumicsónakkal végig is száguldhattál a járatokban… Egyszer kérdeztem meg egy srácot, hogy miről van szó, de kb annyit mondott, hogy melyik cseppkő hány száz éves… Szép volt szép volt, de én ezért nem utaztam volna több órát.

A következő program már jobban is tetszett volna, ha nem délután 3-kor közlik, hogy akkor felmászunk erre a hegyre…  A hely neve egyébként Yi Shui, ha valaki egyszer arra járna… Mert igazából érdemes felmenni, bár nagyon sok a lépcső, de igazán szép a kilátás!!!!! Erről természetesen kaptok képeket, sok mesélnivaló nincs, csak mentünk és mentünk, a hegytetőn pedig találtunk egy olyan helyet, ahol szerintünk talán „lovagi tornákat” szoktak eljátszani. A többiek íjászkodtak is, én úgy döntöttem, aznap nem teszek senkiben sem kárt. :D

Hétvégente általában egyébként elmegyünk valahova bulizgatni, vagy csak elbeszélgetünk egy sör mellett. Kell is a pihenés a heti malom után. Lassan már a januári-februári szünetről álmodozunk, szeretnénk minél hamarabb megszervezni, hogy ne maradjunk le semmiről. Egy biztos. Valami jó meleg helyet kell keresnünk! Persze itt is tud akadni mindig valami, de nem mondanám, hogy Ji’nan a legérdekesebb városok közé tartozik. Vannak szép helyek, de szórakozás szempontjából nem sok választása van az embernek. Még szerencse, hogy itt vagyunk egymásnak. Iván például elkezdett gitározni tanítani. Néha át is találok hozzá a szomszédba, és elszenvedek egy kicsit. :D Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz, de tetszik! De tegnap például elmentem végre egy „kínai” vacsira! :D Persze most mindenki azt kérdezi magától, hogy „de hát ott nem minden vacsora kínai?????” Hehe, persze, csak most 3 kínai lánnyal mentünk. Történt ugyanis, hogy beszéltem Valentinnal, mennyire zavar, hogy nem beszélek igazán kínaiakkal, és nincs alkalmam nagyon használni is a nyelvet. A suliban ugyanis nem vagyunk rákényszerítve. Erre ő mondta, hogy de hát egy csomó tanárképzős lány kapkod a külföldiek után, hogy taníthassák őket, mert nekik is jó gyakorlás… A lényeg, hogy ő ismert már két ilyen lányt, és nekem is sikerült szerezni egy „tanító nénit”. Szóval tegnap este Valentinnal, a szobatársával és a lányokkal elmentünk enni egyet. Hát mit mondjak, a lány nem beszél valami szépen, de úgy vagyok vele, hogy ha ezt megértem, akkor legalább nem lesz bajom később. Egy kicsit meg is voltam illetődve, sokat még nem beszéltem, de nálam a telefonszáma, egy sms-t még csak megírok valahogy! Ami egyébként nagyon jópofa dolog, mert ha elkezded írni latin betűkkel a kiejtés szerinti leírást, akkor automatikusan kiadja neked, hogy milyen kínai jelekre gondolhatsz. Így pedig könnyen össze lehet rakni a szavakat. Egyébként így működik a számítógép is, ha esetleg valaki feltette volna magának ezt a kérdést: Hogyan gépelnek a kínaiak? Persze biztos sokan tudják már ezt, de én még csak most kezdek ilyeneket használni.

Egyébként azért sokan keresnek meg itt a koliban is, hogy gyakorolják az angolt. Persze velem nem sokra mennek, és mi általában direkt kínaiul is válaszolunk, hogy mutassuk, mennyire akarunk mi angolozni. De édesek, ahogy bekopognak, és irtó szégyenlősen, de előadják, hogy szeretnének beszélgetni, és elkérik a telefonszámunkat… amúgy tényleg érdekes az angoljuk, a kedvenc mondatunk: ALIENS! NO DRINK-DRIVING… Jó tudni, hogy „alien” vagyok, csak meg ne ijedjetek tőlem, ha hazaértem. :D Visszatérve a vezetésre, nem tudom, hogy van-e egyáltalán külföldi, aki hajlandó lenne itt kocsiba ülni. Én már kezdem szokni az életveszélyt, de azért néha én is megijedek egy-egy kereszteződésben. Volt, hogy konkrétan megálltunk egy parkoló kocsi mellett is, és vártuk, hogy mi történik, mert nem tudtuk kivenni, hogy vajon mit akarhat a sofőr. Na, ilyenkor nem csodálkozom, hogy nincs egy F1-es pilótájuk sem… :D

Képzeljétek!!!!!! A ’pinges’ bácsi már ha mesziről meglát, veszi a kedvencem és megkérdezi, hogy „yi kuai wu de?” Azaz, másfél yuan-ért kérem ugye a reggelim? :) Hát teljesen meghatódtam! Rakok is be majd róla képet, hogy lássátok, mi az én reggelim általában, de most sajnos nem találom...

A többi képet szokás szerint itt láthatjátok:

indafoto.hu/mi_xiao_qing/collections

Ja, és még valami, ami megdobogtatta a szívecskémet. :) Képzeljétek el, mikor itt ültök, Kínában, és egyszer csak ezt látjátok: v.youku.com/v_show/id_XMTkwMzQ3NDAw.html :) :) :)

Biztos sok minden van, amit még el lehetne mesélni, de így hirtelen ennyi jutott eszembe. Talán csak annyi, hogy nagyon szeretem az osztályom, sőt, az osztályfőnök-nénis órákat kifejezetten élvezem is! Ha Veránál van róluk kép, töltök fel azt is. Akkor megláthatjátok a kedvenc kis kóreai osztálytársat is, bár azt el kell mondanom, a „legkóreaiabbak” mi vagyunk Verával, mikor óra végén megköszönjük a tanár-néninek: 谢谢老师!!!!!  :D

Próbálok legközelebb időben jelentkezni…

Puszi mindenkinek

Sziasztok!

Hát már lassan a szünetem vége felé tartok, gondoltam ideje lenne egy rövid kis bejegyzésnek arról, mi is történt az utóbbi egy hétben. Igazából ebben a 10 napban nagyrészt itthon pihentük ki a kínai lét fáradalmait, de azért akad mesélnivaló bőven!

Kezdem akkor az utolsó nappal a suliban, mert igen, még az is tartogatott meglepetéseket! Mikor ugyanis reggel beértünk órára, közölték velünk, hogy ma mindenki múzeumba megy, és nem lesz tanítás. Ennek persze nagyon örültünk, mert azért mégiscsak egy plusz nap, én kis naiv pedig úgy voltam vele, hogy na, végre, kulturálódok valamit. Hát ez nem épp így történt… Mikor ugyanis megérkeztünk a „múzeumba”, kiderült, hogy ez tulajdonképpen valami kis expó-féleség, ahol bemutatják a kínaiak, mit tudnak. Meg persze jó pénzért vásárolgathattál, amit akartál! Mi igazából fél óra után már untuk az egészet, de mivel volt még sok-sok időnk, elnézelődtünk. És ez pont elég volt ahhoz, hogy egy rémálmom valóra váljon…. Történt ugyanis, hogy elmentünk egy kézműves bácsi előtt, aki valamilyen fémeket kalapálgatott, és abból készített különböző kis tárgyakat. Mivel én imádom ezeket a dolgokat, leálltam, és elkezdtem nézni, hogy ügyeskedik. Ő ezt észrevette, és aranyosan odahívott, hogy próbáljam ki. Nagyon élveztem, kalapálgattam és jókat röhögtem magamon, mígnem egyszer csak azt veszem észre, hogy három kamerás-mikrofonos egyed közeledik felém. Sajnos időm már nem volt menekülni, ők meg egyből az arcomba nyomták a mikrofont, hogy beszélgessünk… Hát, nem igazán ment. :D Odáig jutottam, hogy honnan jöttem, aztán semmi… Lehet a kínai középkori kézművesekről kérdezősködtek, vagy hogy tudom-e, mit csinálok, fogalmam nincs… Csak mosolyogtam, és próbáltam elég buta arcot vágni, hogy vegyék észre, ez ma nem fog menni. Persze ezt nem kellett nagyon tetetni… :D Sajnos fényképező nem volt nálam, de majd szerzek pár képet erről is! Ja, és a kalapálgatásból egy hamutartó született, amit megkaptam ajándékba!!!! :) Ez persze nálam épp ékszertartóként funkcionál...

A szünetre vonatkozó terveink kicsit megkeveredtek ugye a jegyek miatt, szóval nem rohantunk sehova, és leginkább jókat aludtunk a szünet első napjaiban. Egyik este aztán elmentünk a srácokkal bowlingozni, erről kaptok is majd képeket!!! Igazán jó poén volt, csak kár, hogy nekünk még nincs meg a diákunk, mert akkor kb. harmad annyiba került volna. De azt hiszem ez jó kis szórakozás lesz a jövőben! Magamhoz képest még nem is voltam olyan rossz!!!!!  

Vasárnap este végre eljutottunk a Da ming tóhoz is, pontosabban ahhoz a parkhoz, amiben ez is helyet kap. A park hatalmas, nem is mászkáltunk túl sokat, de másnap mivel a többiek elmentek egy vetélkedős játékra, én bejártam még egy jókora részt egyedül! Persze még így is maradt egy hatalmas terület, de még ráérünk… Így is eltöltöttem ott pár órát! Az utam egyébként nagyon érdekes volt, mert igazából csak sétálgatni indultam, aztán egyszer csak megláttam a buszt, amivel előző nap közlekedtünk…Volt elég időm, felszálltam, és gondoltam, csak lesz valami… Mikor már azt éreztem, jó helyen vagyok, leszálltam… Kiderült, hogy nem vagyok jó helyen, így elindultam hátha lesz ebből még valami! Igazán szép helyeket láttam, aztán egyszer csak ott volt előttem a nagy park! Nagyon örültem magamnak, hogy teljesen egyedül, Kínában megtalálom amit keresek! Tudom, hogy ez nem olyan nagy szó, de higgyetek nekem, Ji’nanban még ez is teljesítmény! Képeket erről is találtok!

Tegnap aztán végre kirándultunk egyet Ji’nanon kívül is! A fiúk nem igazán tudtak felkelni, Vera pedig sajnos lebetegedett, szóval Kittivel kettesben vágtunk neki az útnak! Már az utazás is nagy élmény volt, Kína mindig tartogat valami újat. Mikor ugyanis megkaptuk a jegyünket, és egy nagyon aranyos néni elkísért minket a buszig, rájöttünk, hogy azt sem tudjuk, mikor indulunk… kiderült, hogy a jegyről sem fogunk több információt kiolvasni, mert indulási idő nem volt rajta… azon gondolkodtunk, lehet csak akkor indul, ha már tele van a busz… :D Sajnos azokat a jeleket nem igazán találtam meg, ami az óra-perc helyére volt írva, így azóta is rejtély, hogy működik ez a dolog.  Mindegy, a lényeg, hogy elindultunk Lingyansi felé.  Ez igazából egy buddhista templom-együttes egy nemzeti parkban, ami a világörökség része Ji’nantól olyan fél órányira… Mivel a buszállomáson mi azt mondtk, hogy ide jönnénk, egy olyan jegyet adtak, ami Tai’an-ig vitt volna, de minket nagyon aranyosan letettek az út szélén, nem messze a parktól. Pontosabban olyan messzire, hogy gyalog sok lett volna, és azt sem tudtuk miylen irányba. Persze errefelé nagyon jól kiépült a turista-transzfer, és egyből ránk ugrott egy bácsi, hogy akkor ő a kisbuszával elvisz minket a templomig. Igazából más választásunk nem volt, és hipp-hopp fenn is voltunk! Itt aztán csodaszép dolgokat láttunk, és már messziről csodáltunk egy nagyon-nagyon magasan lévő piros kaput, hogy jéééééééééééééé milyen soka kellene oda mászni, de hát mi ezt biztos kihagyjuk… Haha, utólag de jót kacagtunk!!!!! :D Miután ugyanis bejártuk, amit be kellett, elindultunk egy igencsak jól kiépített úton kicsit sétálgatni.  Azt tudtuk, hogy felfelé megyünk, de nem gondoltuk volna, hogy olyan nagyon fel… Fel persze nem adtuk, és végül kiderült, hogy elértük az általunk korábban nagyon csodált piros kaput! Volt még ott egy kilátó, ahol hihetetlenül szép látvány tárult elénk! Sajnálom, hogy a képeken ez nem igazán „jön át”, mert párás volt az idő. Egyébként egész nap nagyon szép idő volt, mi pedig jót sütkéreztünk a hegytetőn. Végre igazi nyugalmat éreztünk, távol mindentől, ahol friss levegőt szippanthattunk!!!!!!!!!! Lefelé aztán még volt egy aranyos kis történet, egy szikla tövében bambulászva ugyanis megtalált minket egy néni, aki elkezdett valamit mesélni kínaiul az adott helyről. Valamiért meg kellett simogatnunk egy kőlapot, aztán egy oroszlánfejre vizet önteni háromszor, aztán három kortyot innunk a vízből, amit természetesen jó áron eladott nekünk… Persze így sem volt nagy összeg, mi meg jót mosolyogtunk az egészen… No, és ha már ilyen részletekbe menően mesélek, jöjjön a hazafelé út, ami mindent vitt ezen a napon!!!! :D A lenti főútig megint sikerült eljutnunk minden nehézség nélkül, mert persze volt jelentkező aki levigyen… Után azonban lövésünk sem volt, hogy jutunk vissza Ji’nanba. Aktuális sofőrünk megnyugtatott, hogy majd jön busz, csak intsük le… Mondanom sem kell, busz nem jött, ami meg jött, azt nem érdekeltük különösebben… Már kezdtem azt hinni, hogy gyalogolnunk kell, mikor is egy mini-mini busz egyszer csak lassított mellettünk, és elkezdett egy táblát mutogatni, hogy Ji’nan felé megy. Mivel fele annyiért vitt el, mint a busz, amivel mentünk, beszálltunk hátra két másik ember mögé. Kiderült, hogy ez úgy működik, hogy ha a sofőr meglát pár út szélén álldogáló embert, lassít, és a táblával hadonászva megkérdezi, hogy akar-e jönni még valaki. Ebből az lett, hogy a végén 10 ember ült abban a pirinyó kis buszban, az „első sor” már valamiféle fapadon… :D Erre mondta valaki, hogy új értelmet nyert a fapados kifejezés. :D Hát olyan fáradtan mi is már csak röhögni tudtunk ezen az egészen, ahogy ott ültünk összezsúfolva abban a picike kis járműben… Élmény volt, az biztos!!! Után még volt egy városon belüli nagy buszozásunk, de sikeresen hazaértünk, és jót pihentünk utána.

Azt hiszem ma kicsit túl sokat írtam, szóval be is fejezem, de akkor még itt a link, ahol nézegethetitek a képeket! Van itt még szülinapos, bowlingos, tavas, templomos…

indafoto.hu/mi_xiao_qing/collections

Jó szórakozást!!!!

Juj, még valami!!!!!!!!!! A kedvenc sorozatunkból egy kis ízelítő:

v.youku.com/v_show/id_XMjA5ODkyNDI4.html

Már igazi fanok vagyunk, nagyon kis cuki sorozat! :)))))))))))))))))))))))))) Szabad fordításban a címe kb "Együtt nézzük a hulló csillagokat" :D Szóval mi nézzük....

Legyetek jók!!!!!!

Puszi

Klári

Sziasztok!

Remélem mindenkinek tetszenek a képek, nem sok visszajelzést kapok Tőletek… Gondoltam nekiállok kicsit mesélni is, lévén nem sok kedvem van tanulni…

Ma megvolt az első kalligráfia órám!!!!! Jelentem, nem derült fény arra, hogy eddig mélyen rejtőző tehetségem lenne a jelek festegetéséhez, de nagyon élveztem!!!! Igazából ma csak a pont négyféle festési módját tanultuk, és higgyétek el nekem, nem egyszerű! Telemázoltam négy lapot is, de nem nagyon sikerült még rájönnöm a titokra… Na, hát majd játszadozom sokat, festek, mázolok, és csak belejövök! Sajnos jövő héten nem lesz óra, ennek viszont nagyon is szívet melengető oka van: egy hét szünet!!!!!!!!!! Október elseje itt ugyanis a népköztársaság kikiáltásának ünnepe, ami úgy látszik náluk fontosabb, mint nálunk augusztus 20., mert 10 napos szünetet kapunk. Szerettünk volna elutazni kicsit messzebb, de a vonatjegyeket már elkapkodták, így most úgy néz ki, csak a környékben fogunk csavarogni. Persze ez sem akkora tragédia, ahogy nézegettem, rengeteg gyönyörű dolog van errefelé. Már kicsit jó is lesz pihenni, mert bár nincs sok óránk, valahogy mindig nagyon lefáradunk.

Azért már sikerült eljutnom arra a szintre is, hogy tegnap például nagyon csalódott voltam amiatt, hogy a jól megérdemelt esti mesémet (Polar express) nem kínaiul adták, hanem angolul, kínai felirattal. :D Ami azt jelenti, hogy hol az angolt hallgattam, hol próbáltam olvasni, de igazán egyik sem ment. :D Egyébként már kezdtem lemondani arról, hogy használni fogjuk a tv-t, mert egy hét után nagyon meguntuk, hogy itt mindenki csak sír és drámázik a műsorokban (és még az órán is olyan szövegek jönnek elő, amikben mindenki végtelenül hálás, mélyen a szívében érzi a boldogságot, és hasonlók… ), végül aztán találtunk mozis csatornát, azóta ezt nézzük. Azon viszont jókat röhögtünk, hogy az itteni „Megasztár” döntőseit otthon már az első körökben hazaküldték volna. Volt ott „táncoló” öreg bácsi, magát rockernek tituláló őrült, és vicceket mesélő kislány. És természetesen a legrosszabb lett az első… A szívünk viszont nagyot dobbant, mikor megláttunk egy telefon reklámban BUDAPESTET!!!! Hát, hallanotok kellett volna mekkorát sikítottam… :D Persze az egész TV-dologban a legfontosabb: van F1!!! Mondjuk a szövegből nem sokat értek, de hallhatom a zúgást, és látom ahogy köröznek!

Szóval azért van, ami megédesíti a napokat, de amúgy sem panaszkodom. Múlt hétvégén például sikerült eljutni az Ezer Buddha hegyre! Nem is tudom, eddig miért nem mentünk el idáig, a sulitól kb. 15 perc séta, és hihetetlenül szép! Kittivel, Verával és Hefei-el, egy pakisztáni csoporttárssal mentünk, aki nagyon aranyos volt, mert próbált minket kínaira tanítani… Még csak egy éve tanul, de nagyon profi, és szerencsére nem akar angolul beszélni (bár tud), így duplán jól járunk vele. Szóval megmásztuk a hegyet, láttunk sok kisebb-nagyobb buddha-szobrot, találkoztunk sok-sok barátkozó kínaival, de erről is láttatok elvileg képeket! Jó kis túra volt, és szépen el is fáradtunk.

Vannak persze apróságok is, mint amikor például a szokásos „pingünket” (hagymás-szezámmagos, sokféle lepényszerűség)  áruló bácsi már szinte kérdés nélkül adja egy 1 yuanos reggelimet, vagy mikor csak azt érezzük, hogy követ a kamera, mert épp fényképeznek. :D  No meg persze olyanok is, hogy akkor kinek mit nem bír a gyomra. Azt hiszem én kijelenthetem, hogy egyedül a „meki” nem tetszik neki. Talán nem is olyan nagy baj ez. :D Ja, és a mennyiségek… arra még nem jöttünk rá, honnan is jöhet pl. a 440, 600 ml-es narancslé, kóla sör, és hát ugye itt minden jin-ben, azaz fél kg-os egységben van kiírva.

Szóval minden nap találkozunk valamivel, ami más, és nem mondom, hogy rossz értelemben más! Legutóbb például Feri szülinapját ünnepeltük egy kóreai étteremben, és bár az ételek nagy része nem nyerte el a tetszésemet, de rájöttem valamire: a kóreaiak finom édességeket gyártanak!!!!! Már eddig is megvolt a magam kis kedvence, a Hao pengyou (jó barát) névre hallgató süti-féleség, de kiderült, hogy tortát is tudnak sütni. Persze messze nincs olyan jó, mint a finom magyar süti, de igazán jót ettem belőle. :D

Még egy kis érdekesség: Kínában ugye nem lehet csapvizet inni, szóval ha forró vizet akarunk a kávénkhoz, akkor sajnos reggel le kell mennünk egy nagy tartályhoz a földszintre, és ott engedni a kis bögrénkbe. Igazán jókat lehet mosolyogni, ahogy összefutunk „hajnalban” azzal a pár álmosan bóklászó csoporttárssal, akik ugyancsak koffeinre áhítoznak. Ja, és a kedvencem!!!!!!! Mikor már a facebook is hiányol!!!!!!!!!!!!!! Hát ez tetszik… Itt ugye sem a youtube, sem a fb nem működik, és ebből kifolyólag sajnos ezeket az oldalakat hanyagolnom kell.És ez már nekik is feltűnt, mert megkaptam a kis e-mailemet, hogy régóta nem látogattam meg őket, és mi minden történt azóta. No de hát nem rajtam múlik a dolog...  Szóval itt kérek elnézést azoktól, akik szerettek volna velem barátkozni, üzenetet váltani és hasonlók… Más oldalakon azért még megtehetitek!!!!!!!!!!!! :D

Röviden talán mára ennyi, kéne még jelezgetnem egy kicsit, aztán remélem víz is lesz végre, mert délután óta nincs…

Sok puszi haza!!!!!

Klári