Látom az arcotokat, ahogy nézitek, nézitek a címet, és nem igazán tudjátok hova tenni a nagy kérdést 南斯拉夫在哪里啊？？？ Na, nem kell megijedni, én már tanulom egy ideje a nyelvet, mégsem fogtam fel, miről beszélnek az adott kínaiak. :D A történet később, most próbálom összefoglalni, mi is történt velünk az utóbbi időben.
KARÁCSONY
Igencsak jól telt. Az előrejelzésnek megfelelően egész nap semmit nem csináltunk, csak ettünk és meséket néztünk, aztán este fél hatkor beszólt egy csoporttárs, hogy hatkor kezdődik a vacsi. Alig volt rohanás, de annyira azért nem siettünk, hogy ne tudtam volna felvenni a portán az otthonról küldött kis csomagomat, ami mint utóbb kiderült isteni finom mézeskalácsot rejtett! El sem akartam hinni, hogy ilyen jól időzítettek az otthoniak, nagyon sokat hozzátett ahhoz, hogy érezzem kicsit a karácsonyi hangulatot. A vacsora egy helyi étteremben, nevén nevezve Lydia’s-ban volt, ahol nagyrészt olasz kajákat adnak elég jó áron. Persze a fiúk nyavalyogtak, hogy nekik nem elég, de én a carbonara spagettimet épphogy meg tudtam enni, nekem pont elég volt. Ezen a vacsin nem volt ott a két magyar srác, szóval este még benéztünk hozzájuk. Mindenféleképpen velük szerettem volna felnyitni és elfogyasztani a finomságot, amit kaptam, aztán miután benyomtok, csak elmentünk még egyet bulizni. Itt erről szólt a karácsony. A másik két nap hasonló intenzitással telt, jól elvoltunk a koliszobánkban. Természetesen nem én lettem volna, ha 2 perc kabát nélküli percben nem fázok meg, szóval én adtam magamnak még egy nap pihenést, bár annak nagy rész azzal telt, hogy próbáltam levegőt venni, hol több, hol kevesebb sikerrel. :D DE, még szerencse, hogy „itthon” voltam, mert végre megszerelték a fűtésünket, ami óta úgy érezzük, a trópusokon nyaralunk. Azt persze látnotok kellett volna, ahogy ez a szerelés zajlott. Én pizsamában, épp kinyílt csipákkal ültem az ágyamon, betakarózva, orrot fújva… és néztem a szerelő bácsit. Először hozott egy széket, hogy majd arra áll fel. De az nem volt elég. Erre jött a kis sámlival, azzal toldotta meg a számára túl alacsony széket, és erre állt fel. Még nézni is rossz volt, főleg, hogy az ajtóban állt, közben meg néha be-be nézett egy-két kínai. A gyönyörű kis mosólavrunkat teleengedte valami hihetetlenül piszkos vízzel, gyanítom ez a sok mocsok nem engedte, hogy meleg levegőt fújjon a szerkezet… A kis segítője ezt próbálta eltakarítani, de gondolhatjátok mi lett a vége. Félig élő-félig holt állapotomban neki kellett látnom takarítani utánuk. Na, de végre MELEG van, nem szólok egy szót sem.
SZILVESZTER
Mi másról szólt volna, mint a buliról… Bár nem indult könnyen az este, a végére csak sikerült elindulnunk, hogy a srácokkal ünnepeljük az új évet. Igazán nem akarom őket rossz színben feltüntetni, de ők ekkorra már nem sokat észleltek belőlünk, szóval éjfélkor két cuki kis kóreaival köszöntöttük az új évet. Meghallgattuk a magyar, és dél-kóreai himnuszt, aztán elmentünk egyet táncikálni ugyancsak pár ismerős kóreaival. Jó este volt, bár hiányzott a jó pezsgő… Na, aztán csak hazaértünk, és nagyon lelkesen eldöntöttük, hogy fennmaradunk reggeli 7-ig, hogy az otthoni idő szerint is köszöntsük 2011-et. Ebből az lett, hogy Kitti negyed 7-kor rám szólt, hogy nem az ő ágyán kéne elaludnom, szóval lefeküdtünk. :D Én megpróbáltam…
Na, de az 1-je… Hmmm nincs is annál jobb, mikor JANUÁR 1-jén arra ébredsz, hogy ismeretlen kínaiak szeretnének bejutni a szobádba… Próbálkoznak kulccsal, kopogással, mindezt hajnali 10 órakor. Ismétlem JANUÁR 1-jén HAJNALI 10-kor!!!!!!! Kittiben volt annyi erő, hogy megnézze, ki az, szóval kimászott az ágyból, és ajtót nyitott. Gondolhatjátok mennyit fogott fel szegény egy hadaró kínaiból pár órás alvás után… Mikor a néni befejezte mondandóját, Kitti azzal hogy 好了, azaz jól van, OK, be is csukta szépen az ajtót, hogy akkor ezt el is intéztük. De neeeeeeeeeem, most Kínában vagyunk, ez nem ilyen egyszerű. Eltelik két perc. Ismét kopogás, Kitti rendkívül jó hangulatban ismét ajtót nyit. Ekkor már egy létrával felszerelt bácsi nyomult befelé, hogy akkor ő most szerel… Na, én itt húztam a fejemre a takarót, de Kitti közvetített. A tűzjelzőnket tették működőképessé ebben a teljesen normális időpontban… Erről csak annyit, hogy azt sem tudtuk, hogy leszerelték. Csak Kittinek tűnt fel, hogy jééééééééééé, hiányzik a füstjelző… Szeretem ezt ebben a népben. Ha dolguk van itt hát dolguk van, bejönnek, szerelnek, elmennek, aztán vagy észreveszed vagy nem. Az is lehet, hogy valamelyik nap szépen átköltöztetnek minket, míg nem vagyunk itt… Na, aztán mire ennek vége lett, és már kezdtem volna ismét mély álomba szenderülni, jöttek az éneklős kínaiak… Mint tudjátok, itt imádják a karaoket, és mi vagyunk annyira szerencsések, hogy mindezt a szomszéd épületben szeretik művelni. Ismét megjegyzem, JANUÁR 1-jén, hajnali 10-kor… jó buli lehetett. :D Mindezek fényében nem kell csodálkozni azon, hogy aznap délután ötkor kezdtem azt érezni, hogy kialudtam magam. :D
VIZSGÁK
Csak 17-én kezdődnek. Próbálok ráállítani magam, de annyira leköt a kis utazásunk iránti lelkesedésem, hogy nehezen megy nagyon. Bár már megszoktam az itteni életet, sokszor elég monoton, és már várom a túrát. Igazi hátizsákos kirándulás lesz, bejárva pár nagyon érdekes helyet Dél-Ázsiában. Még novemberben sikerült olcsó repjegyeket foglalnunk, és ahhoz igazítva terveztük meg az utunkat. Ez nagyjából úgy néz ki, hogy két városban megállva levonatozunk Hainanra, ahol pár napig süttetjük majd a hasunkat, aztán indulunk Kuala Lumpurba. Ide ezért megyünk, mert Malaysia az Airasia központja, és minden repülő ide megy. Szóval ha már ott vagyunk, eltöltünk ott pár napot a következő repülőnkig, ami Bangkokba megy. Onnan aztán átnézünk Kambodzsába, Angkor-ba, ezt nem szerettük volna kihagyni, mivel egyrészt 1992 óta a Világörökség részének nyilvánította az UNESCO, másrészt gyönyörű képet találtunk róla. Angkor egyébként egy nagy templom együttes, ami a Khmer Királyság fővárosa volt 802-1432 között (köszönjük wikipédia buddha). Kambodzsában a tervek szerint ennyit maradunk, és ismét Thaiföld felé vesszük az irányt, ahonnan pár nap tengerpart, és egy-két megálló után Laoszon keresztül érünk ismét Kínába, az anyaföldre… Annak, hogy errefelé jövünk haza, egész egyszerű oka van. Vietnába sokkal bonyolultabb vízumot szerezni. Sajnálom, hogy ki kell hagynunk, de Laosz azt hiszem kárpótolni fog. Nem tudom, hogy vagytok vele, de én nem túl sokat tudtam eddig erről az országról. De most, hogy utánanéztem, talán ezt várom a legjobban. Remélem nem fogok csalódni, szép tájakat, kalandokat és sok fiatal turistát várok a buddha szobrok mellé. Kínában még megállunk két helyen, az egyik Guilin lesz, ami nagyon híres gyönyörű hegyeiről… Innen aztán majd valahogy hazajutunk. Kínában teljesen megszokott az alvós vonat, hiszen hatalmas távolságok vannak, szóval lehet, hogy akárcsak a lefelé út, ez is ilyen jó kis vonaton telik majd. Élmény lesz az biztos. :D Egyébként Kitti blogján szép képes tervet is láthattok az egészről, és ha jól tudom, ő Ji’nanról is szerkesztett egy bejegyzést, amiben ír egy kicsit a város történelméről… Tessék megnézni ITT!!!!!
És akkor elérkeztünk a mai naphoz. Egyébként nem mesélnék el minden egyes Ji’nan-i napomat, mert azért nem különösebben érdekes, de a mai mindent vitt. :D Meséltem már, hogy karácsonykor dolgoztunk volna… nos, a főnök bácsi azóta is folyamatosan kontaktolt velünk, boldog karácsonyt, új évet kívánt. Még egyszer említette, hogy majd elvisz minket vacsizni egyszer, de ebben szerintem egyikünk sem bízott… Aztán valamelyik nap egyszer csak kapok egy sms-t, hogy mikor érünk rá. Megbeszéltük vele, hogy szombaton délelőtt felhív, és akkor megbeszéljük pontosan. nos ebből az lett, hogy 11-kor felhívott, hogy ő most itt van lent, vár minket, indulhatunk. :D Megjegyezném, hogy én ezelőtt 5 perccel másztam ki az ágyból… Mindegy, gyorsan összekaptuk magunkat, és nemsokára egy étteremben találtuk magunkat. Közben elmondta, hogy most Lu cait fogunk enni, ami helyi specialitásnak felel meg. Nagyon finomakat ettünk, közben pedig jó kínai szokás szerint itattak minket. Nagy meglepetésemre jó kis vörösbort kaptunk, csak egy idő után mondtam azt, hogy hát többet nem kéne. :D Amúgy nagyon aranyosak voltak, magyarázták az itteni szokásokat, kérdezgettek, hogy nálunk mik vannak, tényleg nagyon érdeklődők és vendégszeretőek voltak. Ja, igen merthogy azt nem említettem, hogy közben megjelent a főnök bá haverja is. Na, és akkor a nagy talány, mi is a címben szereplő sok kriksz-kraksz. Hát, beletellt 10 percbe, míg kiderítettük. A jelek kiolvasása ugyanis így hangzik:Nansilafu, mi pedig épp azt próbáltuk magyarázni, hogy Nescafe… Nos ebből az lett, hogy ők mondogatták a Nansilafu, hogy az egy ország, mi meg azon gondolkoztunk, hogy ők vajon most kávétermelő országról beszélnek-e, vagy csak szimplán félreértették amit mondunk. Természetes, hogy ez utóbbi, mert mint azt sok szenvedés árán kiderítettük, Nansilafu annyit tesz – és most ide dobpergést kérek – hogy JUGOSZLÁVIA! :D Nem hittem volna, hogy valaha használni fogom ezt a szót kínaiul, de lám-lám miket hoz az élet… Sokat elmond amúgy a kínai gondolkodásról, hogy amikor hazafelé fuvaroztak, megkérdezte tőlem egyikük, hogy tudok-e vezetni, és akarok-e. Mondtam neki, hogy tudok, bár nem nagyon szoktam, mert félek… Erre röhögött egyet, hogy hát ő majd tanít engem. :D Na, már kezdtem megijedni, és felhoztam a számomra legfontosabb érvet: nincs nálam jogosítvány (na meg, hogy az is lejárt már). Hehe, persze ez őt nem hatotta meg, kb annyi volt a reakciója, hogy Na és???? :D Szeretem bennük, hogy semmit nem izgulnak túl.
Hu, szerintem ennyit még sosem írtam nektek, szóval mára ennyi voltam!!!!
Sok puszi haza
Klári
