Sziasztok!
Ismét nagy késéssel jelentkezem, és lassan fel kellene adnom ama reményeimet, hogy valaha is befejezem kis körutazásunk történetét. Biztos lesz még rá alkalmam, de így is történt annyi minden, hogy inkább azzal kezdem a beszámolóm. Addig tessék Kittinél olvasgatni, szerintem ő jóval ügyesebb volt nálam ebben is.
Igazából nem is tudom, miért ülök itt a szobámban (pontosabban igen, mert végre pár nap óta megint sikerül a netemnek elégséges szolgáltatást nyújtania, én meg gyorsan kihasználom, ki tudja mikor lesz megint ilyen…), mert nagyon szép az idő!!! Igaza volt a tanárbácsinak, itt szinte nincs is tavasz, a tél után mintha egyből itt lenne a nyár. Valamelyik nap még kabátban fagyoskodtam, és nem száradtak a ruháim, most meg itt ülök egy pólóban, nyitott ablaknál, Ji’nanhoz képest kék ég alatt. A fiúkon már rövidnadrág, és úgy hallottam, hogy 20 foknál már nem lesz hidegebb, míg mi itt leszünk. Ami persze szomorú is egyben, mert azt jelenti, hogy pár hónap múlva már csak szép emlékképekben élnek majd a cuki kis kínaiak, az isteni kajáik, a vicces ruházkodásuk, és úgy egyáltalán, ez a 10 hónap, amit itt töltöttem. Azt hiszem most kezdek ráérezni az egész itteni lét ízére, és igencsak belesajdul a szívem, hogy ezt itt kell hagynom. Persze ez nem azt jelenti, hogy Ti nem hiányoztok nekem, de hát na, most minek is magyarázzam ezt túl, remélem megértitek… De akkor mesélek is egy kicsit, az utóbbi két hetem igencsak eseménydúsra sikeredett.
Történt ugyanis, hogy kaptunk egy három napos szünetet, mert itt valamilyenféle „halottak napját” ünnepeltek. Szombaton ugyan be kellett menni suliba, de aztán volt 3 szabad napunk. El is terveztük, hogy végre elmegyünk Qufuba, Konfucius szülőhelyére, mert nincs messze, és nagyon meg kéne már nézni. Mondjuk nem is tudom, minek tervezünk egyáltalán bármit is Kínában. Azt ugye már meséltem, hogy a kínaiak nagyon szeretnek külföldiekkel mutatkozni, és ők köszönik meg, ha meghívhatnak enni-inni-bulizni. Szóval, egy szombati buli alkalmával annyira megörült az egyikük annak, hogy táncoltunk vele 2 percet, hogy egyből meghívta az egész társaságot, hogy igyanak vele, és a barátaival. Ebből az lett, hogy közülte velünk, hétfőn kirándulunk velük, csak szóljunk, hányan megyünk, és reggel 7-re jönnek értünk (ennyit a nagy pihenésről). Közben már a másik kínai társaság is nagyon akart látni minket, ami náluk azt jelenti, hogy vasárnap hajnali fél 12-kor az sms-emre miszerint „még alszunk, beszéljünk később, délután” egy telefonhívás volt a válasz, hogy lent várnak, megyünk enni… Igazán szeretem a buli utáni másnapokat így kezdeni, de ápolni kell a kapcsolatokat ugyebár. :D Csak kár, hogy itt az ebédhez sör is jár…
Na, és akkor jött a hétfő, az a bizonyos hétfő, amit még sokáig fogunk emlegetni. Reggel 7-kor szépen felvettek minket, négyen mentünk magyarok, - Vera épp Pekingben volt barátnőjénél – és elindultunk „hegyet mászni”. Közben szépen kaptunk reggelit, nagyon aranyosak voltak, próbáltak nekünk „európai reggelit” szervírozni, pontosabban azt, amit ők annak hisznek, mindegy, próbálkoztak. Szép idő volt már akkor is, jó volt ülni a kocsiban, és csak nézni kifelé. Út közben kiderült, hogy a hegymászás céljaként virágzó fákat fogunk nézni, aminek már csak azért is örültem, mert nem számítottam hegymászásra. Szerencsémre nagyon a többiek sem, a mellettem ülő lány konkrétan kezdett el sikítozni ,nyávogni , hiszti rohamot kapni (bocs, nem találok rá jobb szót), hogy ő ugyan nem hajlandó egy lépést sem tenni. Az egész vége az lett, hogy a kis konvojunk szépen megkerülte a hegyet, aztán megálltunk egy olyan részen, ahol közelről is meg lehet nézni egy fát, ami virágzik. Na jó, nem egyet, volt ott egy egész kis erdőre való gyümölcsfa, és hát ugye én sem vidéki vagyok, hatalmas meglepetésként ért, hogy jééééé tavasszal a fák kivirágoznak, régi álmom valóra vált, láttam egyet élőben is!!!!! :D :D :D Természetesen a legnagyobb attrakció a mi négyesünk volt, régen készült rólam ennyi kép, bár azért jegyezzük meg, nagyon kis helyes lehettem, ahogy a virágok 90 %-a az én hajamba kavarodott bele. Egy csajnál ott volt a kis öltöztethető kutyája is, ő volt a másik szerencsétlen, akivel lefoglalták magukat az unatkozó kis kínaiak, ő volt az, akit pakolgattak a fára, aki fennakadt a fán a kis ruhácskájában, és aki gondolom a háta közepére nem kívánt minket. Szedtek gazat is, igen, szedtek, nem gazoltak, rájöttem milyen nagy különbség van a két szó között, amit szedsz, azt meg is eszed, vagy valahogy így, később rájövünk erre is. Nos, miután kinézelődtük magunkat, és megnéztünk valami haltenyészetet is, elindultunk enni egyet. Majd rakok fel képeket, jó kis hely volt, kint a szabad ég alatt, apró székekkel, ’ÁNTSZ-kompatibilis’ „konyhával”, és érdekesebbnél érdekesebb ételekkel. Az egy dolog, hogy kb. az asztalra került az, amit ők kis serényen kigazoltak, de mikor elénk rakták a hússal töltött rántott tulipánt, egyszerre röhögtünk fel. És ami a legjobb az egészben, hogy FINOM volt!!!! Az ivást itt sem kerülhettük el, jött itt a sör decis pohárból húzóra, ahogy elmésen megállapítottuk, ittunk egész délelőtt meg délben… :D Ebéd után jóllakott óvodásként pihegtünk a kocsiban, és már nagyon vágytunk az ágyikónk után, de valahogy nem hazafelé kanyarodott a kocsi. Barátaink ugyanis úgy fejezték ki a kapcsolatba vetett mély hitüket, hogy lepakoltak a „főnökbá” lakásában, és közölték, hogy az esti buliig itt fogunk tartózkodni. Azért egy gyors átöltözés és egy vacsi még belefért, és bár ennyire nehezen buli még nem indult, azt kell mondanom, ilyen jól sem éreztem magam már régóta… Végre aztán volt egy napunk pihenni, de most hétvégén is megkaptuk őket, megint vittek vacsorázni és bulizni, már lassan teljesen kifárasztanak ezek az aktív „口语 – azaz beszéd” órák. :D
Kittivel megint elmentünk abba a parkba, amiről legutóbb meséltem, most vittem gépet is, kaptok képeket, ha eljutok odáig. Órákat el lehet tölteni azzal, hogy nézed a kisgyerekeket, főleg az a vicces, amikor meglátnak, és lefagynak, de ezt úgy, ahogy mondom, megállnak, néznek, percekig csak bámulnak, hogy ezek meg miféle szerzetek… Irtó aranyosak, jót lehet mulatni rajtuk.
Arra viszont rájöttem, hogy nem lennék itt nő… Eddig is éreztük, hogy nem nagyon vesznek minket semmibe, mikor fiúkkal vagyunk, természetes, hogy velük haverkodnak, mi meg ott vagyunk dísznek. De mikor legutóbb az vacsoraszomszédom megjegyezte, hogy nem eléggé csillogó (értsd csicsás) a fülbevalóm, és hogy legközelebb minimum aranyat vegyek fel, majdnem visszaszóltam, hogy ugye nem gondolja komolyan, hogy nekem bárki is (főleg férfi) megmondja, hogy mit vegyek fel. Hú ilyenkor nagyon a független romlott nyugati nő képét testesíthetem meg, de nekem egyszerűen abszurd, hogy itt tényleg mindig az van, amit a férfi mond, a nőnek nem igazán lehet véleménye. Persze ez kulturális különbség, amit el kell fogadni, és biztos árnyaltabb a helyzet, és már változik is, de azért na…
Péntek megyünk kirándulni megint a sulival, mára sikerült eldönteniük, hova, csak azt nem értem, miért kell megint hajnalban (fél 8) indulni, szegény kis kóreaiak nem lesznek maguknál egész nap, majd dőlnek jobbra-balra megint… Én meg dőlök rájuk. :D
Képzeljétek levideózták, ahogy bicajozom a konditeremben… Valamit ugyan magyarázott a csávó, hogy minek is, oda állt mellém, nekem meg mosolyognom kellett, pontosabban egyedül ezt értettem ki abból amit elhadart, ilyenkor érzem, milyen jó lenne érteni őket néha, sok minden kitisztulna. :D Jógán is csak kapkodom a fejem, hogy mit csinálnak a többiek, csak hát van olyan, hogy nem nagyon tudok megmozdulni, és nézelődni, vagy éppen mások is olyan bénák, hogy nem tudják mi van. Persze nekik legalább ott a nyelvi előnyük, én még csak annyit értek, hogy ’alapállás’, vagy hogy ’most csak az orrunkon veszünk levegőt’, vagy ’vége az órának’… Amúgy meg nagyon szeretem, még a tradicionális jógát is megkedveltem, bár közben mindig azon gondolkozom, hogy ez nem normális, most hova csavarjam még a kezem, lábam, fejem. :D Azért jót szórakozok, ez a lényeg.
Mára viszont elég belőlem, ha működik a netem, igérem folytatom, és kaptok képeket is, remélem odahaza is ilyen szép a tavasz, sok puszi felétek!!!
Klári
