Sziasztok!

Nem, nem, ki kell, hogy ábrándítsalak titeket, nem ma fogom bemutatni a Bangkokban szerzett élményeinket. Ma csak úgy gondoltam bejelentkezem, mivel ismét elkezdődött az iskola… Nem mondom, hogy nem hiányzott egy kicsit, és van egy olyan, hogy is mondjam „defektem”, hogy mindig is szerettem az első napokat az iskolában, de ma nagyon nehezen keltem. Mindegy, Kitti szokás szerint gondoskodott róla, hogy ne késsek el, szóval időben megérkeztünk. Mivel mi már „öreg diákok” vagyunk, nem volt elbeszélgetés, egyszerűen betettek az egyel magasabb osztályba és kész. Aki pedig ismeri személyes kis történetemet a csoportváltással, az elképzelheti, mennyire örültem, mikor megláttam, hogy megkapom azokat a könyveket, amiket még szeptember tájékán szépen visszaszolgáltattam, mondván nekem ez sok. Sőt, az első leckénk pontosan az, aminél feladtam a küzdelmet annak idején. Hát, mindenkit utolér a végzete, ezt most tessék megjegyezni!!! :D Na jó, azért nem gondoltam én ezt akkor olyan rosszul, tényleg kellett ez a féléves alapozás. És hát mivel akkoriban szépen belefirkáltam a könyvembe, és ezért megvetették velem, most van két teljesen egyforma kínai könyvem, ha amúgy 8 nem lenne elég. Szóval kezdhettek licitálni… :D Egyébként új osztályfőnököt is kaptunk, akivel egy napi ismeretség alapján teljesen meg vagyok elégedve, jó fejnek tűnik (csak az nem, hogy minden héten dolgozatot akar íratni). Az osztály összetétele is megborult kicsit, elég sok új cukimuki kis kóreait kaptunk, és a külföldiek köre is bővült. Kedvencem a télapóra emlékeztető NÉMET bácsi, akit le kéne támadnom valamilyen ürüggyel, hogy végre továbbfejlesszem a német nyelvtudásom. Bár sajnos annak idején még a velem egykorú osztrák lánnyal sem találtam túl sok közös témát, nem tudom, hogy fog ez működni egy ősz hajú, szakállas bácsival. A másik félelmem pedig, hogy amint az már sokszor előfordul (és ami után majdnem lelki törést szenvedtem el), hogy egy idő után angolra váltok… DE, ezt a problémát meg kell oldanom, nincs mese…

Múlt héten teljes valómban testesítettem meg a semmittevés fogalmát. Délben is csak azért keltem, mert nem akartam túl lustának tűnni Kitti mellett… :D Viszont nagyon szép volt az idő, ma is csak azért hűlt le kicsit a levegő, mert holnap kikapcsolják a fűtést. Péntek este aztán végre megünnepeltük, hogy negyed évszázados lettem, nagyon aranyosak voltak a srácok, kaptam német csokitortát, vagy legalábbis egy tortát amit a kínaiak annak hisznek. De nem is ez a lényeg. Együtt voltunk, mi magyarok, jót ettünk, ittunk, buliztunk, épp így képzeltem el az ünneplést. :)

Ígérem, hogy lassan ráveszem magam a bangkoki élmények mesélésbe, nem hiszem, hogy el tudnám felejteni azt a sok mindent, ami ott történt velünk, és így talán szépül is egy-két emlék…

Többen kérdezték, hogy éreztünk-e valamit a kínai, illetve a japán földrengésből. Jelentem, semmit. A kínai ugye az ország nyugati felében volt, és a japánról is csak a netről értesültünk, nem is kell mondanom, mennyire megdöbbenten. Azóta is követem az eseményeket, hát nem sokat lehet ilyenkor mondani…

Jelentem Kitti sorozatfüggővé tett. Eddig csak néztem, hogy hogy nem tud elszakadni egy-két sorozattól, már kezdem kapizsgálni… Azért próbálom visszafogni magam, itt a tavasz, alig várom, hogy hatalmas sétákat tegyek ebben a gyönyörű szmogtól fuldokló városban. :D

Addig is próbálok jelentkezni, puszi haza

Klári