Hát igen, erre a bejegyzésre azt hiszem számítani lehetett, miután tegnap este valósággá vált az, amit én már évek óta mondogatok: Sebastian Vettel világbajok lesz egy szép napon! :D De miért is olyan nagy szó, hogy láttam Forma 1-es pályafutásom holtversenyben (2007, Brazília, ha emlékeztek… ) legszebb versenyét? - kérdezhetnétek, miután már áradoztam róla, hogy, jaj de jó is az, hogy az itteni tv is adja a futamokat… Hát a kínaiak értenek az időzítéshez. Tegnap nem adták le a versenyt. Kiderült ugyanis, hogy valami Ázisa-olimpia-féleség zajlik éppen, és szerintük engem jobban izgat a tollaslabda verseny, mint az, hogy a nagy kedvencem vajon VB lesz-e idén… Mondanom sem kell, hogy kisebb idegösszeomláson mentem keresztül, mikor tudatosodott bennem, hogy ezt akkor itt most komolyan gondolják. Kicsit le is írtam a kínai tv-ket, nagyon sokat kell még lapátolniuk nálam, hogy kiengeszteljenek… Na, de térjünk vissza a tegnap estére. Hihetetlen szerencsém van Kittivel, aki igen csak jól tudja kezelni az enyhén hisztis megnyilvánulásaimat, és nagyon gyakorlatiasan megközelítve a problémát felvetette, hogy akkor ő most felhívja skypon a családot, és ha minden jól megy, csak a tv elé fordítják a számítógépet, én pedig máris magyarul követhetem az eseményeket. :D És igen, sikerült!!!!!!! Innen is ezer köszönet Kitti családjának, akik lehetővé tették, hogy még különlegesebb legyen ez az élmény kis lelkemnek!!!!!!! :))))))))))))) Ezt még emlegetni fogom egy darabig, az biztos… ahogy ültem itt Kínában a skype előtt, és néztem kép a képben, ahogy a forma 1 új bajnokot avat... A lányok már így is kezdik unni, mert most csak e körül forog a kis agyam egy darab agysejtje. :D
Na jó, 10% még a kínaira koncentrál, szóval lassan nem ártana elkezdeni a tanulást sem. A múlt pénteket amúgy is kihagytam, mert már elegem volt abból, hogy soha nem tudok elaludni időben, lévén folyamatosan meg vagyok fázva, az orrom pedig egyből bedugul, ahogy megtalálnának az álommanók. Emiatt pedig reggel úgy ébredek, mintha le sem feküdetem volna… Szóval meghosszabbítottuk a hétvégét, és azt kell mondanom, jót tett ez a punnyadós pár nap. Az is jól esett, hogy mindenki nagyon aggódott értünk, a tanár néni még azt is megkérdezte, voltunk-e kórházban, a csoporttársak meg egyszerűen csak hiányoltak. Hát igen, pótolhatatlan elemek vagyunk a csoportban. Beszéltük is Verával, hogy nem lóghatunk egy napot sem többet, mert nagy rajtunk a felelősség… :D
Ja, igen, a szombat azért még megér pár mondatot… Reggel ugyanis elmentünk a kínai diákok önképző kalligráfia órájára, ahol megpróbálták átadni a tudásukat a festegetés kapcsán. Nagyon nem ment nekik, de legalább jókat mosolyogtak rajtunk… Erről láthattok itt képeket. ( Az 'életképek' album is frissült, néha elkattant pár kép itt-ott... )Délután aztán elmentünk arra a bizonyos próbára, amiről a kis barátnőm mesélt. Kis naivan úgy gondoltam, hogy akkor megnézzük, hogy készülnek a kínai diákok egy divatbemutató-féleségre, de nem… azt akarták, hogy mi is majd ott vonulásszunk velük karácsony táján, akkor lesz ugyanis egy program, ahol mindenki más műsorral készül. Olyan kimittud, mutasd meg magad-féleség lesz. Még nem tisztázódott bennem a dolog, de érdekes lesz, azt már most látom. No, de minket nem kapnak meg, de megígértük, hogy szólunk az orosz lányoknak, ők jobban hozzászoktak már a magas sarkúban vonuláshoz. Én maradok a macis pulcsis néző szerepében… Este azért még átugrottunk egy szülinapi bulira a Shanda-ra, végre beszéltem már a srácokkal is. Nekik most voltak a negyed éves vizsgák, volt mit ünnepelnünk… Jól is sikerült, vasárnap sem vittem túlzásba a házi írást. De lassan nekem sem ártana belehúzni, mert bár nálunk sokkal lazább a suli, és csak egy tárgyunkból lesz vizsga jövő héten, de sokkal többet kéne foglalkoznom a „szövegértéssel”, amit vagy a tv-vel, vagy egy-két frissen beszerzett kínai filmmel szándékozom erősíteni. Csütörtökön pedig kb. 400 szóból fogunk írni, bár örüljek, mert csak 100-t fog kérdezni a tanár néni…
Mióta legutóbb írtam, ennyi történt körülbelül… Pénteken elmentünk pizzázni, aztán csatlakozott hozzánk Vera két kínai ismerőse, szóval fogjuk rá, hogy addig is kínaiztunk… De egész este azt kérdezgette tőlem az egyik srác, hogy miért nem beszélek többet… Hát mondom nem szeretek beszélni. Pontosabban, aki ismer, az tudja, hogy csak akkor szeretek és tudok, amikor tényleges mondanivalóm van, sokat pedig olyanokkal tudok, akiket jól ismerek. Emiatt rosszul is érzem magam, mert látom, hogy milyen könnyű dolguk van azoknak, akik alapjából olyan típusok, hogy be sem áll a szájuk… Én elüldögélek a jelek felett, megfejtem a szövegeket, szótárazgatok, nézem a nyelvtant, de sokszor úgy érzem, nem sok értelme van ennek, ha ilyen nehezen szólalok meg…
Na, de nem kesergek egy ilyen szép napon, amikor már FŰTÉS IS VAN!!!!!! Este még melegem is volt, tényleg furcsa érzés…
Ennyi voltam mára. Bocsánat azoktól, akik nem értékeli a Forma 1 iránti töretlen lelkesedésem, de mikor hallottam Vettelkémet sírni, hát az olyan adrenalin adag volt, hogy azóta is pörgök, mint egy búgócsiga… :D
Millió puszi haza
Klári
