Hát, ismét szia mindenkinek!
Először is hatalmas elnézés mindenkitől, hogy októberben ennyire belustultam. Nem mintha nem történt volna semmi, amit meg akartam volna osztani veletek, de leginkább az foglalt le, hogy finom meleg holmikat szerezzek be, lévén itt is beköszöntött az ősz/tél, és persze ez is jó kínai szokás szerint egyik napról a másikra jött… Mostanra már úgy érzem, nagyjából fel vagyok készülve a hidegebb napokra, de azért még hátra van egy pléd és egy elektromos ágymelegítő felkutatása. A fűtés csak november 15-től indul be, de a gyakorlottabbak szerint nem árt, ha beszerezzük a fent említetteket. Persze itt semmit nem kell 100%-ra venni, ma is például nagyon kellemes az idő, és még a hétvégén is marad, talán ki is kellene használni az utolsó napsütéses órákat.
Nagy szerencsétek még, hogy holnap nem kell suliba mennünk, ezért eléggé fel vagyok dobva ahhoz, hogy nekiüljek mesélni kicsit… Igazából holnap az iskola 60. ”szülinapját” ünneplik, és az ünnepségek miatt senkinek nem lesz órája. Bár minket (Verával) az osztályfőnök néni szeretett volna beszervezni, hogy öltözzünk ki, és menjünk el valahova „ünnepelni”, de szerencsénkre sikerült lebeszélni róla, olyan érveket felhozva, hogy „de hát mi minden órán itt ülünk, mindig tanulunk, mint az osztály legszorgalmasabb diákjai”, csak holnap ne kelljen felkelni! Mivel a tanárnő tényleg kedvel minket (bowlingozni is eljött velünk), sikerült lepasszolni a feladatot, így most nagyon örülök, hogy holnap addig alszok, amíg én akarok! Nem hiszitek el, de ez a pár óra is nagyon fárasztó tud lenni. Délben hazaérünk, pihenünk egy kicsit, eszünk valamit, aztán bealszunk, hogy késő délután nekiállhassunk tanulni… Ez egy kicsit monoton is tud lenni, nem más ez, mint otthon, csak éppen más környezetben, messze tőletek.
Ezért is örültem, hogy múlt pénteken sem kellett iskolába menni, mert „Klárit elvitték kirándulni”… Igazából mai napig nem tudjuk, hogy miért, de nagyon el kellett minket távolítani a suliból, ezért bevágtak miket 3 buszba, és vittek-vittek jó messzire! 2-3 órányit buszoztunk, és végül egy cseppkőbarlangnál lyukadtunk ki. Lehet erről a lányok beszámolóit kéne olvasnotok, mert nekem annyira „nem jött át” a hely. Kb ugyanazt láttam, mint otthon, annyival megspékelve, hogy az idegenvezetésből nem értettem semmit, a barlangban pedig minden tele volt karácsonyfa-világítással, és ha akartál egy gumicsónakkal végig is száguldhattál a járatokban… Egyszer kérdeztem meg egy srácot, hogy miről van szó, de kb annyit mondott, hogy melyik cseppkő hány száz éves… Szép volt szép volt, de én ezért nem utaztam volna több órát.
A következő program már jobban is tetszett volna, ha nem délután 3-kor közlik, hogy akkor felmászunk erre a hegyre… A hely neve egyébként Yi Shui, ha valaki egyszer arra járna… Mert igazából érdemes felmenni, bár nagyon sok a lépcső, de igazán szép a kilátás!!!!! Erről természetesen kaptok képeket, sok mesélnivaló nincs, csak mentünk és mentünk, a hegytetőn pedig találtunk egy olyan helyet, ahol szerintünk talán „lovagi tornákat” szoktak eljátszani. A többiek íjászkodtak is, én úgy döntöttem, aznap nem teszek senkiben sem kárt. :D
Hétvégente általában egyébként elmegyünk valahova bulizgatni, vagy csak elbeszélgetünk egy sör mellett. Kell is a pihenés a heti malom után. Lassan már a januári-februári szünetről álmodozunk, szeretnénk minél hamarabb megszervezni, hogy ne maradjunk le semmiről. Egy biztos. Valami jó meleg helyet kell keresnünk! Persze itt is tud akadni mindig valami, de nem mondanám, hogy Ji’nan a legérdekesebb városok közé tartozik. Vannak szép helyek, de szórakozás szempontjából nem sok választása van az embernek. Még szerencse, hogy itt vagyunk egymásnak. Iván például elkezdett gitározni tanítani. Néha át is találok hozzá a szomszédba, és elszenvedek egy kicsit. :D Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz, de tetszik! De tegnap például elmentem végre egy „kínai” vacsira! :D Persze most mindenki azt kérdezi magától, hogy „de hát ott nem minden vacsora kínai?????” Hehe, persze, csak most 3 kínai lánnyal mentünk. Történt ugyanis, hogy beszéltem Valentinnal, mennyire zavar, hogy nem beszélek igazán kínaiakkal, és nincs alkalmam nagyon használni is a nyelvet. A suliban ugyanis nem vagyunk rákényszerítve. Erre ő mondta, hogy de hát egy csomó tanárképzős lány kapkod a külföldiek után, hogy taníthassák őket, mert nekik is jó gyakorlás… A lényeg, hogy ő ismert már két ilyen lányt, és nekem is sikerült szerezni egy „tanító nénit”. Szóval tegnap este Valentinnal, a szobatársával és a lányokkal elmentünk enni egyet. Hát mit mondjak, a lány nem beszél valami szépen, de úgy vagyok vele, hogy ha ezt megértem, akkor legalább nem lesz bajom később. Egy kicsit meg is voltam illetődve, sokat még nem beszéltem, de nálam a telefonszáma, egy sms-t még csak megírok valahogy! Ami egyébként nagyon jópofa dolog, mert ha elkezded írni latin betűkkel a kiejtés szerinti leírást, akkor automatikusan kiadja neked, hogy milyen kínai jelekre gondolhatsz. Így pedig könnyen össze lehet rakni a szavakat. Egyébként így működik a számítógép is, ha esetleg valaki feltette volna magának ezt a kérdést: Hogyan gépelnek a kínaiak? Persze biztos sokan tudják már ezt, de én még csak most kezdek ilyeneket használni.
Egyébként azért sokan keresnek meg itt a koliban is, hogy gyakorolják az angolt. Persze velem nem sokra mennek, és mi általában direkt kínaiul is válaszolunk, hogy mutassuk, mennyire akarunk mi angolozni. De édesek, ahogy bekopognak, és irtó szégyenlősen, de előadják, hogy szeretnének beszélgetni, és elkérik a telefonszámunkat… amúgy tényleg érdekes az angoljuk, a kedvenc mondatunk: ALIENS! NO DRINK-DRIVING… Jó tudni, hogy „alien” vagyok, csak meg ne ijedjetek tőlem, ha hazaértem. :D Visszatérve a vezetésre, nem tudom, hogy van-e egyáltalán külföldi, aki hajlandó lenne itt kocsiba ülni. Én már kezdem szokni az életveszélyt, de azért néha én is megijedek egy-egy kereszteződésben. Volt, hogy konkrétan megálltunk egy parkoló kocsi mellett is, és vártuk, hogy mi történik, mert nem tudtuk kivenni, hogy vajon mit akarhat a sofőr. Na, ilyenkor nem csodálkozom, hogy nincs egy F1-es pilótájuk sem… :D
Képzeljétek!!!!!! A ’pinges’ bácsi már ha mesziről meglát, veszi a kedvencem és megkérdezi, hogy „yi kuai wu de?” Azaz, másfél yuan-ért kérem ugye a reggelim? :) Hát teljesen meghatódtam! Rakok is be majd róla képet, hogy lássátok, mi az én reggelim általában, de most sajnos nem találom...
A többi képet szokás szerint itt láthatjátok:
indafoto.hu/mi_xiao_qing/collections
Ja, és még valami, ami megdobogtatta a szívecskémet. :) Képzeljétek el, mikor itt ültök, Kínában, és egyszer csak ezt látjátok: v.youku.com/v_show/id_XMTkwMzQ3NDAw.html :) :) :)
Biztos sok minden van, amit még el lehetne mesélni, de így hirtelen ennyi jutott eszembe. Talán csak annyi, hogy nagyon szeretem az osztályom, sőt, az osztályfőnök-nénis órákat kifejezetten élvezem is! Ha Veránál van róluk kép, töltök fel azt is. Akkor megláthatjátok a kedvenc kis kóreai osztálytársat is, bár azt el kell mondanom, a „legkóreaiabbak” mi vagyunk Verával, mikor óra végén megköszönjük a tanár-néninek: 谢谢老师!!!!! :D
Próbálok legközelebb időben jelentkezni…
Puszi mindenkinek
