Avagy Peking üdvözöl!!! Mármint minket, miután sikeresen megérkeztünk a Kínai Népköztársaság csöppnyi kis fővárosába, én meg titeket, miután végre aludhattam pár órát az egy napos rohanás után...
De akkor menjünk szép sorjában... A reptérre való kiérkezést követően máris megtapasztaltam milyen jó is lesz majd órákat várakozni és semmit-tenni a reptéren, a repülőútról nem is beszélve. A végén már úgy voltam, hogy Úristen, induljunk már, és érjünk már Pekingbe! Na, hát az még pár átvilágítással és időzónával arrébb volt... Nem tudom, hogy normális esetben is így zajlik-e, de nekem a négy vizsgálat kicsit túlzásnak tűnt, főleg azzal spékelve, hogy még a sálamat!!! is átvilágították. Ezen azóta sem tudok túllépni, lehet még pszichológust is kell fogadnom, annyira megrázta a kis lelkivilágom. :))) az egy dolog, hogy vegyem le, de hogy minden egyes alkalommal be is kell tennem a kis dobozba átvilágíttatni, az már kicsit sok nekem. Na, de valahogy csak átverekedtük magunkat ezen az akadályon is. Azt az érdekesség kedvéért megemlítem, hogy Amszterdamig női pilótánk volt, lehet, hogy ez már nem olyan nagy szám, de nekem jó érzés volt. J Ott aztán a reptéri buszunkon találkoztunk egy sráccal, aki épp Tokióba tartott, úgyhogy hatan próbáltuk átvészelni azt a jó 3-4 óra várakozást. Tulajdonképpen jól eljátszadoztunk, nézelődtünk, eltelt az idő, jól el is fáradtunk, azért ott is vannak távolságok, még szerencse, hogy működött a ’mozgó járda’. :D No, aztán innen indult a 9 órás repülőút Pekingig, amit én személy szerint sokkal jobban viseltem, mint vártam, mert egyrészt ugye hosszú az út, másrészt nem is szeretek repülni. De azért kárpótolt, hogy a filmlistában találtam Jóbarátokat és HIMYM-t, meg mint a gyerekek eljátszadoztam, sőt a kínait is tudtam gyakorolni egy elég alapszintű és totál kezdőkre felépített játékkal. Azért aludtunk is, és ugye azzal is jól telik az idő, ha fél óránként valami kaját tolnak az orrod alá. Ezzel egyébként eléggé meg voltam elégedve, bár azt nem értettem, hogy miért kell felébreszteni a népet hajnali 5-kor valami fagyinak nevezett szörnyűség miatt. A lényeg az, hogy jól viseltem a repülést, bámulásztam szokásomhoz híven a felhőket, és csak néztem, hogy 1000 km/h-val suhantunk!!!! ha belegondolok, hogy a F1-es pilóták is csak 300 körül mennek… :D Hát igen, a Kecel-Bp távolságot tettük meg kb10 perc alatt.
Pekingben aztán elvileg a lektorunkkal találkoztunk volna, ami nem jött össze, de szerencsére a többiekért jöttek az egyetemről, és minket is elvittek, elintéztük a transzfert Ji’nan-ba, meg egy-két adminisztrációs dolgot, aztán a srácok éppen itt levő tanárával elindultunk a hostelünkhöz. Innen írok most is, azért nem semmi, hogy ha kinézek az ablakon, itt egy kis szűk utca, ordítanak a kínaiak, árulják a főtt kaját, meg gyümölcsöt, én meg ülök a légkondi alatt, és nyugodtan netezgetek. Nekem személy szerint nagyon tetszik a hely, holnap majd csinálok képeket is normálisan. Most még nem abban a szobában vagyunk amit lefoglaltunk, mert abban még laknak, de szerencsére nem kell pluszban fizetnünk a jobb szobáért. A tusolás meglepően könnyen ment, az előzetes hírek alapján teljesen odavoltam, hogy egy idő után már forró vízzel tudtam lemosni magamról az út porát… J Hát nem egy Hilton, de az ember hozzászokik szerintem ezekhez hamar. Az mondjuk itt is nagy csapásként ér, hogy a mosdóban annyit tudok kivenni a jelekből, hogy ’Kérjük…használni a vizet’. Igen, csupán a lényeg maradt ki, de legközelebb viszem a jegyzetfüzetem, és írok, aztán szótárazok. :D Ja igen, mivel ugye a srácok elkísértek minket ide, együtt beültünk egyet enni. Nem volt semmi, ahogy kb egy sikátorban sétálgatva beültünk egy kis helyre, ami hát olyan kínai módra volt tiszta, de a tv-nek annak síkképernyősnek kellett lennie. Az étel nagyon finom volt, de nem nagyon bírtam még enni. Meleg is van, fáradt is vagyok… Ja igen, az időjárás… Mikor ideértünk egész kellemes idő volt, de aztán egyre nagyobb lett a forróság, de a nagy párából nekem még nem sok jutott ki szerencsére. De furcsa, hogy még mindig nem érzem, hogy Kínában vagyok, kb olyan, mint egy nagyon nagy 8. kerület, kicsit több kínaival, és pár szép épülettel. J)) Még a közlekedés is viszonylag normálisan megy, nem nehéz ez sem, a lényeg hogy figyelj és rohanj. Így mindenki jól jár. Téged nem ütnek el, az autós is odaér ahova akar, és még a reflexeid is edződnek… Szépen egymásra lehet hangolódni. :D Persze nagyon sokat számít az is, hogy előre felkészítettek, mire számíthatunk, és hát annyira még nem is voltam túl sok önállóságra kényszerítve. Holnap jön a fekete leves, ha reggelizni szeretnék. :D
Itt még nyitok egy új bekezdést, csak az írás közben épp bekopogott egy kínai srác, hogy keres minket két lány… Kiderült, hogy a lektornénink jött ide, hogy megnézze jól vagyunk-e. Mint kiderült ő reggel 6-ra jött elénk. :D Aztán még összefutottunk a magyar ismerősök tanárjával, akivel tettünk egy kört (miközben mi már kb pizsamában voltunk) a környéken, és hát persze hogy magyarokkal is találkoztunk! És aztán a hostelben is, ahogy visszaértünk, magyar szavak. Tényleg igaz, hogy magyar ember mindenhol van. :)))
Holnap akkor már tényleg turistáskodunk, ma már olyan iszonyat módon fáradtak voltunk, hogy csak aludni tudtunk. Most is az jön, elköszönök mára, még jelentkezem, sok sok puszi a nagy ’nyóckerből’… :)))))
Klári
