Avagy Pekingben az élet szép... :))) Persze pluszban jön ehhez a szmog, pára, meleg, tömeg…. Az utóbbi pár napunk is erről szólt. A napok sajnos összefolynak, de próbálom szép sorjában összeszedni a dolgokat. Először is, miután Juli megérkezett, elmentünk az Ég Templomához. Röviden annyit róla, hogy ez tulajdonképpen nem is egy templomot takar, hanem különféle oltárok, és épületek sorát, a kínai császárok ugyanis nemcsak az isteneiknek, hanem például az ősöknek is áldoztak. Szóval láttunk sok-sok oltárt, és áldozáshoz használatos kelléket, már ha épp láttunk valamit a tömegtől. Itt azért megjegyezném, hogy tőlem sajnos nem fogtok szép hosszú meséket olvasni arról, hol, mi történt, mindenféle történelmi részlettel. Már a blogírás kezdetekor is eldöntöttem, hogy ez nálam ki fog maradni. Igazából az adott hely történetét elolvasgatom, meghallgatom, de a részleteket képtelen vagyok megjegyezni. Így próbálom inkább elképzelni, ott az adott pillanatban. ahogy a császár vitte az áldozatot, vagy ahogy ott áll a tömeg, vagy az udvari emberek előtt… Így valahogy jobban átérzem, hol is vagyok. Itt van tehát pár kép az ég templomából, ahol jó turista módjára szép kalapot is vettünk, ami amúgy egyáltalán nem hülyeség, nagyon jó a nap ellen!!! Azért az vicces, hogy a végén már engem fényképezett egy külföldi turista, mert olyan idióta voltam ebben a kis sityakban… :D

Ezután elmentünk nézelődni, egy nem túl távoli ’bevásárlóközpontba’, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy a piac egy hatalmas épületben van… Nem semmi, amikor meglátnak, egyszerre ugranak fel hárman, és a karodnál fogva húznak hátra, hogy vegyél valamit. Azt persze már itt megtapasztaltuk, hogy alkudni igenis kell, és lehet… Nagyon durván…         

És ezek után jött az, hogy este meg kéne találni a lektor néninket… Mivel Juli kicsit beteg, Kittivel kettesben próbálkoztunk, és bár a metrón igazán jól eligazodunk már, kiderült, hogy az egyetemi campus már nem megy ilyen könnyen. Kerestük volna a déli kaput, de egyik ember jobbra, másik balra mutatta… Végül egy órás késéssel értünk oda, véletlenül botlottunk a tanárnőbe. Közben csatlakozott hozzánk Kristóf, aki Pekingben fog tanulni, és elmentünk egy nagyon finomat enni. Aztán rájöttünk, milyen kicsi város is Peking, mert a metrónál összefutottunk egy másik magyar sráccal (Ambrus) , akivel együtt leszünk Jinanban… Szóval azóta hárman járjuk a várost, nagyrészt a nagy séták, parkok jellemzik a napokat. Érdekes élmények érnek igazán, mikor például bemész a boltba, és a boltos odajön, hogy jaj de szépek vagyunk, és ugyanilyen indokkal még az étteremben is külön kis előételt kapunk ajándékba. Na meg, amikor mész a szűk kis utcákon, és az élő skorpió ott kapállódzik felnyársalva, arra várva hogy megsüssék neked… Hát nem semmi ami itt van, de ha tényleg elfogadod, hogy ez más kultúra, más szokásokkal, akkor rájössz, hogy ez tényleg egy csodaország… Még ahhoz is kezdek hozzászokni, ha köpdösnek, meg ordítanak. Igazából nem szabad ezeket a dolgokat előítélettel kezelni, mert igenis nagyon kedvesek tudnak lenni ezek az emberek! Az pedig, hogy a turistákat le akarják húzni… mert hol nem??? Itt legalább jókat lehet alkudozni, ha belejön az ember, és ahogy a többiek is megjegyezték, ettől valahogy még emberközelibb is lesz ez a hatalmas ország ezzel a rengeteg emberrel.

Most akkor jöjjön pár kép a pekingi utcákról, parkokról, Julival, Kittivel és Ambrussal:

Hát ennyit mára... A mai napom már a következő bejegyzésben lesz látható, röviden annyit, hogy ma meglátogattuk Maót, a Láma Templomot, és megkaptuk a vonatjegyünket is. Holnap délután indulunk Jinanba, már várom, hogy végre berendezkedjek...

Ja, igen, visszatérve a bejegyzés címére: aki ismer tudja, hogy nem szeretem a sört... Na, hát itt már lement pár üveg Qingdao sör... És hát a jó kis kajálások... Van már egy helyünk, ahol messziről köszönnek, már minden nap ott eszünk. Az árak pedig... Ma négyen fizettünk kb 1200 ftot két hatalmas tál kajáért, négy rizsért, két sörért és két teáért... Ami tulajdonképpen annyi, hogy 300 Ft-ért mindenki jól lakott, sőt még ajándék teát is kaptunk. Nagyon aranyosak tényleg, ma például ott hagytam a napszemüvegem reggel, és este amikor visszamentünk vacsizni, még náluk volt...

Persze ez Peking, remélem Jinanban sem fognak nagyon rossz élmények érni.

Még így utoljára: aki csak egy picit ismer, még az is tudja, hogy mennyire szeretem az esőt... Hát tegnap volt egy enyhe kis vihar, örültem is neki nagyon. Épp a tusolásból jöttem fel, és csak néztem, hogy zuhog, zuhog, aztán mivel nem állhattam ott egész este, még egyszer lezuhanyoztam a szobáig... :))) Volt egy hangulata ahogy rohantam fel a szakadó esőben... :)))))))))))))

Lehet, hogy ez a bejegyzés kicsit zavaros lett, de fáradt vagyok, és tegnap már megírtam egy részét, és nem igazán tudom, hogy abban mi is volt. :D

De ígérem a következő összeszedettebb lesz, részletezve a mai nap történéseit is!!!

Sok-sok puszi az utolsó pekingi estéből

klári