Hát sziasztok!
Elnézést, hogy már egy ideje nem jelentkeztem, de nagyon nehéz néha leülni, és összefoglalni, mi is történik errefelé. Mondjuk nem túl sok minden, inkább úgy mondanám, hogy minden nap valami kis apróság, ami feldobja a napjaim, vagy éppen kicsit lehangol. A városban már mászkáltunk kicsit, de igazán csak hétvégén van rá energiánk, hogy messzebbre jussunk. Természetesen nálam ilyenkor sincs gép, úgyhogy azt hiszem ide is csak Kitti képeit tudom betölteni. Azért nekem is van néhány, szóval íme az, amit mi láttunk eddig Ji’nanból, a suliból, a társaságból…
A napjaink általában igen egyformán alakulnak. Reggel fél 8 körül próbáljuk kinyitni az általában igencsak álmos szemeinket, aztán miután rájövünk, hogy ez nem is olyan egyszerű, segítségül hívjuk a jó kis kínai nescafét, és lassa indul is a nap. Azt nem mondanám, hogy kávészürcsölés közben a kilátást csodálom, hogy miért? Na, keresek ide képeket nektek. Először Ji'nanról, majd egy szép kép az útépítésről, végül jöhet a koli...
Ez itt a nagy út, ennek a túloldalán van a suli, majd jön a kolihoz vezető út, a sok magas épület között a pici négyemeletes a miénk... :) Aztán a kilátás a szobából, majd a szoba:
A délelőtt ezután a suliban telik, fél 9-től 11:40-ig, ami azt jelenti, hogy két 90 perces óránk van. Hát a végére igencsak elfáradunk, így az ebéd után általában visszajövünk, pihengetünk, aztán kezdjük a tanulgatást. Hát igen, ez a 4-es csoport… Igazából csak azért nem mentem vissza a hármasba, mert Kitti nem hagyja. Lehet még hálás leszek érte egyszer, de most kicst bele akarok halni, mert iszonyat sok új szó van, van hogy egyik napról másikra 60 szó. A másik pedig az, hogy nekem még mindig nagyon nehéz megérteni a tanárokat is. Van például az osztályfőnök… Ő tartja a legtöbb órát, ami olvasás-írás névre hallgat. Hát belőle nem sokat veszek ki. De Iván megnyugtatott, hogy nála még a hatos csoport tanára is szebben beszél. Kell még egy kevés idő, hogy mindent megértsek. Kedden nagyon el is szontyolodtam, mert nem igazán tudtam követni az órát. Csak hogy érezzétek a nehézségi fokot, tegnap épp egy olyan szöveget kellett összefoglalnunk, és leírnunk házi feladatként, ami arról szólt, hogy tavaly elfogtak egy angol drogcsempészt, és halálra ítélték… Kb minden szó új volt, így minimum egy órát szenvedtem azzal, hogy leírjak 10 mondatot. Még az sem minden, milyen vesszőt használsz, bár ez nem jött át még teljesen… Még szerencse, hogy ilyen jó társaság vesz körül!!! Mellettük nincs időm magamba roskadni, sokat segítenek, ha rosszabb napom van. El is mentünk a srácokhoz a másik egyetemre, leültünk egy kicsit sörözni, előkerült még valami helyi ital, pár kóreai, és egyből elfelejtettem, hogy rossz kedvem volt! :D Ezek a kóreaiak amúgy nagyon kis aranyosak, bár azt kezdjük megszokni, hogy mi minden ázsiainak „gyönyörűek” vagyunk… :D Ehhez tartozik egy aranyos kis sztori is. Történt ugyanis, hogy múlt szombaton tartottak a suliban egy ismerkedős napot. Volt ott angol, kínai, orosz sarok, és lehetett beszélgetni. Az persze jellemző, hogy sok külföldi nem volt, ők is inkább beültek angolul beszélgetni, és természetesen a kínaiak nagy része is csak azért jött be a kínai terembe, mert nem fért be angolozni. Na, de mi nagyon kis szorgalmasak voltunk, és mivel én személy szerint az angol teremmel sem kezdtem volna sokkal többet, beültünk kínaizni. Itt találkoztunk két helyes csajjal, nemzetközi kapcsolatokat tanulnak, szóval nagyjából még azzal is tisztában voltak, hol van Magyarország, sőt az OMM-ról is tudtak valamit. Azt kellett volna látnotok, amikor elkezdtünk azon gondolkozni, hogy hogy mondjuk el, mikor kinek az oldalán álltunk a háborúban… A vége természetesen az lett, hogy elővettük a jó kis chinglish nyelvet… :D Ezt itt találtuk ki arra, hogy milyen nyelven kommunikálunk… Nekem épp jó, mert valamit tudok kínaiul, valamit angolul, tudok szépen gesztikulálni, mutogatni és hasonlók, így a végén mindig elintézzük amit kell. No de ott tartottam, hogy bent vagyunk a suliban barátkozni. Úgy döntöttük, megnézzük, mégis milyen kávét árulnak. Ücsörgünk, ücsörgünk, egyszer csak beront vagy 10 kínai fiatal. Szokás szerint nagyon hangosan, és nagyon felpörögve attól, hogy fehér embert látnak. Az eredménye kb 5-10 fénykép lett, és természetesen a búcsú-mondat: You are beautiful!!! :D
Amúgy igazán kezdek hozzászokni az itteni élethez! Épp arról beszéltünk valamelyik nap,hogy mikor megkérdezték, hogy tetszik Kína, csak annyit tudtam mondani, hogy hát a város irtó szmogos, nagy a felfordulás, de valahogy nekem nem volt meg az a nagy kultursokk, amit vártam. Igazából ezek az emberek is csak élik az életüket, ahogy mindenki más bárhol a világban. Dolgoznak, tanulnak, gyereket nevelnek, esznek, pihennek… Az egész annyi, hogy mindezt kicsit másképp teszik. De nem okoz túl nagy nehéséget, hogy ezt megszokja az ember. Csak azon múlik, hogy el akarja-e fogadni ezt, vagy nem.
Persze azt adjátok hozzá, hogy mi itt olyan koliban lakunk, ami kifejezetten a külföldieknek van fenntartva. Azért a kínai diákok kicsit más szintű épületekben laknak, oda nem feltétlenül mennék be…
Jaj, igen, egy kis életkép az elsősökről az egyetemen:
Állítólag egy hónap ilyen kiképzésfélét kapnakamiből mi annyit látunk és hallunk, hogy délelőttönként kint menetelnek és ordítoznak (mert kínaiak és mert kiskatonák), ami zavarja az órát. De nagyon érdekes látni ahogy a lányok is menetelnek, mint a katonák. Bár hogy őszinte legyek épp azon gondolkoztunk, hogy nálunk sem ártana kicsit ráncba szedni az egyetemista srácokat. :D Persze ahhoz nem ragaszkodnánk, hogy a lányokat is kötelezzék erre. :D
Ide beillesztek pár képet mostani kis életem kedvenc szereplőiről:
Vera
Vera-Kitti
Osztályterem
Kitti háttérben egy roppant különösfigura amerikaival
Iván
Eszünk :)
És ha már itt tartunk, röviden a tegnap estéről: legutóbb a másik egyetemen ugye megismerkedtünk egy kóreai sráccal, aki nagyon oda meg vissza volt értünk. Ott mondogatta nekünk, hogy akkor legközelebb majd főz nekünk kóreai kajákat, el kell jönnünk megkóstolni. Persze én úgy voltam vele, hogy na persze, erre befizetek, de kiderült, hogy tényleg nagyon szépek vagyunk, mert egész héten kérdezgette, mikor megyünk már… :P A többiekkel péntek estére terveztük be az újabb találkát, és úgy döntöttük, összehozzuk a kettőt. Nagy meglepetésként ért, mikor felmentünk a kolijuk konyhájába, és szépen megterített kis asztal várt minket… Jaj, hát teljesen el voltunk ájulva!!! És vacsi közben beszélgettünk kicsit a kóreai kulturáról is, nagyon érdekes, el is döntöttem magamban, ha törik, ha szakad, egyszer el kell jutnom oda!!! Szerencsére Vera már régebb óta érdeklődik ez iránt, szóval ha egyszer rászánom magam, biztos lesz kivel elindulni… És akkor íme pár kép a tegnap estéről, minden legkedvesebb magyarral és kóreaival:
Igen, és még egy kihagyhatatlan kép Kittiről a taxiban: :D
Ennyi volt a mese mára. Ma nálunk is elromlott az idő, elég hirtelen. Nagyon jól esik, mert az utóbbi pár napban nagyon párás volt az idő. Szóval lassan ide is beköszönt az ősz, bár nem csodálkoznék azon sem, ha jövő héttől ismét 40 fok lenne. Remélem a legközelebbi bejegyzésig sikerül elmenni egy picit kirándulni, van sok dolog, amit még nemm láttunk a városból, és a környékből. Sajnos jövő héten nekünk nem lesz szünet, így nem tudunk menni a többiekkel Qingdaoba, de legalább meglesz az első kalligráfia-órám!!!! Remélem tudom majd követni, mit is kell csinálni!!!!
Sok puszi mindenkinek, köszönöm az e-maileket, kommenteket, jó hallani rólatok!!!!!!
Klári
